Távozott a Nokiától a cégtől okostelefon-stratégája. Sem ő, sem a cég nem tette egyértelművé, ki kezdeményezte a búcsút, ám a finn mobilgyártónál egyik esetben sem néz ki jobban a jövő.
Hirdetés
 
Távozott posztjáról Ilari Nurmi, aki a finn cég okostelefon stratégiájáért felelt. Az eredetileg a Twitteren bejelentett távozás később hivatalosan is megerősítették, ám az továbbra sem egyértelmű, hogy ki kezdeményezte a távozást.

Az utlosó dobás Egy hónapja még ő volt az, aki bemutatta a Nokia legújabb, csúcskategóriás okostelefonját, a Lumia 920-at, de már akkor is lehetett hangokat negatív véleményeket hallani a felső tartományba tartozó Windows Phone 8-as készülékről és a termékstratégiáról. A készülék megjelenését nagy várakozás előzte meg, a bemutatót mégis hűvösen fogadta a közönség és a befektetők is – ami valószínűleg nem tett túl jót Nurmi imázsának. A befektetők lelkesedését többek között az hűtötte, hogy a Nokia koreai riválisa, amely a „legnagyobb mobilgyártó” címet is elragadta tőle, egy héttel korábban, a berlini IFA-n rukkolt elő a saját Windows Phone 8-as készülékével, a Samsung ATIV S-sel.

Pedig a Nokiának létszükséglet, hogy sikerre tudja vinni a Windows Phone-ra épülő okostelefon-stratégiáját. Egyelőre ugyanis nem csak az elmúlt másfél évben begyűjtött 3 milliárd eurós működési veszteség okozhat fejtörést a cég menedzsmentjének, hanem az is, hogy a Windows Phone-alapú okostelefonok piaci részesedése elenyésző a iPhone-ok és az androidos készülékek mellett, világszinten mintegy 3 százalék körüli.

Íme a világ első Windows Phone 8-as telefonja
Nem várható csoda már az idén a mobilpiacon

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.