Míg a hardvergyártók egy része lépésről lépésre merészkedik a Windows 8, az ultrabookok és tablet-notebook hibridek háromszögébe, addig az Asus egy kisebb hadosztályra való új eszközzel rohanja le a piacot. Persze a Microsoft árnyékából továbbra is kiviláglik az Android.
Hirdetés
 
Az Asus a mobil eszközök elmúlt néhány évét tekintve folyamatosan úttörő szerepet vállalt: elég csak az első Eee PC-re gondolni, amelyből egy dövid, de annál hevesebb netbook-őrület bontakozott ki. A Transformer sorozattal is új divatot indítottak a táblagép és a hozzá csatlakoztatható billentyűzetes dokkoló megalkotásával, azóta pedig a legtöbb tabletpiaci szereplőnek megjelent valamilyen saját hibridje, beleértve a Microsoft Surface-t is, amelynek néha kissé foszladozó takarólemeze szintén beviteli eszközként működik. Az Asus jelenlegi termékpalettája még jobban kiszélesíti a lehetőségeket, többek között a tablettel kombinált telefon, illetve a tablet-ultrabook hibrid kategória bevezetésével.

Windows 8-ra hangolva Az új Zenbook Prime sorozat szálcsiszolt alumínium burkolatával és vékonyságával természetesen az ultrabook kategóriába került, ahol az SSD meghajtó és a háttérvilágított billentyűzet mellett az új operációs rendszerre szabott érintős lehetőséggel gazdagodott a full HD felbontású IPS kijelző. A család legnagyobb tagja a Zenbook U500VZ, amelyet nem hivatalosan "mega-ultrabookként" mutatott be a hazai képviselet marketingszakembere, Gyepes Máté. Az ultrabookos jellemzőket 15,6 hüvelykes érintőképernyős óriásméretre alkalmazó modellben akár két SSD meghajtó is dolgozhat, a megterhelőbb grafikai feladatokat egy Nvidia GeForce GT650M vezérlő segíti, míg a SonicMaster technológiával a notebook-szint fölötti minőségű hangélmény jár együtt.




Természetesen a kisebb méretű gépek között is találunk újdonságokat. A VivoBook X201 kifejezetten az árérzékeny vásárlókat, a korábbi netbookosokat célozza meg: a 11,6 hüvelykes kijelzővel szerelt eszköz méretében valóban a netbookokat idézi, ám Atom processzorok helyett már harmadik generációs Core i3 processzorokkal (és ezek kifejezetten energiatakarékos, ULV változataival is) rendelhető. Az X201 kijelzője még nem érintős, ám érintőpadja multitouch-képes, így szintén jól idomul a Windows 8 új kezelőfelületéhez.

Az X202-es változat a kistestvér tudását fejeli meg egy érintőkijelzővel, ráadásul mindkét modell a nagyokhoz mérhető funkciókkal rendelkezik, többek között az alvó állapot utáni, 2 másodpercnél nem hosszabb ébredés terén. Ebben a kategóriában az S400 képviseli a prémium kategóriát: az ultrabookos külsőhöz 14 hüvelykes érintőkijelző jár. A fémházas, Core i3 és i5 alapokra épülő gépben SSD gyorsítótár segíti a hagyományos merevlemez munkáját.





Az ultrabook kategória jellemzően magas áraira kíván válaszolni az S56 és K56 sorozat, amely egyfajta "mindenki ultrabookja". A legújabb Core i3 processzorokra épülő modellekbe az SSD-HDD kombó mellett beépített optikai meghajtót is préseltek, mivel a tapasztalatok szerint még mindig sokan ragaszkodnak az elmúlt évtizedekben égetett CD-khez és DVD-khez.

Metamorfok támadása A Transformer kategória az androidos sikerek után már a windowsos térfélen is arat. A Windows 8-as Transformer Book ráadásul már nem csak valamilyen netbookszerű összképet ad a csatlakoztatott dokkolóval, hanem egyenesen ultrabookká változtatja a tabletet. A 13,3 hüvelykes full HD IPS érintőpanel leválasztva teljes értékű táblagépként működik, amelyben a Core processzorok mellett SSD tárolja az adatokat. Az ultrabookosra faragott, fémházas, penge kidolgozású billentyűzetes dokkoló csatlakoztatásával a plusz akkuidő mellett egy plusz merevlemez is működésbe lép.

Még furcsább, ám kifejezetten mutatós ötlet a Taichi, ami gyakorlatilag egy olyan ultrabook, amelynek fedlapján nem csak a felhasználó, hanem a vele szemben ülő is egy teljes értékű, full HD érintőkijelzőt talál. Így kinyitva tökéletes tárgyalási prezentációs eszközzé válik a Windows 8-as gép, összecsukva pedig kissé vaskos, de erős tabletként is használhatjuk.



A windowsos hibrid tabletek megfizethetőbb kategóriáját a VivoTab RT képviseli: a billentyűzetes dokkolóval ellátott, Tegra 3 maggal dolgozó táblagépen természetesen Windows RT fut, míg az Atom processzoros VivoTab és VivoTab Smart Windows 8-cal érkezik.

Ötletes robotok  Természetesen az Android sincs elfelejtve: itt a Transformer sorozatot jelenleg az Infinity modell képviseli, amely a legerősebb Tegra 3 rendszerchipre, a T33-ra épül, 10,1 hüvelykes Super IPS+ kijelzője 1920×1200 képpontos felbontásra képes. A 32, illetve 64 gigabájtos háttértárral rendelhető eszközhöz itthon lokalizált billentyűzetes dokkoló jár, és a szálcsiszolt fém gépre már elérhető az Android 4.1 jelly Bean frissítés.

Nem szabad megfeledkezni a 7 hüvelykes Google-referenciáról, a Nexus 7 tabletről sem, amely az első 4.1-es rendszerrel érkező táblagépként egyfajta alapvetésként mutatkozott be. Az alig 340 grammos eszközből WiFi-s és 3G-s változat is elérhető, amelyekben NFC technológia bújik meg.




Az androidos újdonságok legérdekesebbje mégis az Asus legújabb hibridizációs kísérletének friss eredménye, a PadFone 2. Az összeállítás gyakorlatilag egy kifejezetten erős hardverrel rendelkező okostelefont (magát a PadFone-t), valamint a dokkolóként funkcionáló PadStation-t takarja. A 4,7 hüvelykes, Qualcomm Snapdragon S4 lapkával meghajtott telefon akár működés közben bepattintható a tablet-dokkoló hátuljába, ekkor a 10,1 hüvelykes kijelzőn azonnal megjelennek a telefonon futó alkalmazások, és megszakítás nélkül folytathatjuk tevékenységeinket.

A közeljövőben az új termékpaletta több képviselője is megfordul majd tesztlaborunkban, hogy a gyakorlatban is megnézzük az újítások használati értékét.

Tablet-körkép 2012 végén - 2.rész: tíz hüvelyk környékén
Vásároljon laptopot... vagy ne!
Napok alatt elrongyolódik a Surface billentyűzete


Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.