Androidos telefon vagy iPhone? Kétes szabadság vagy kötött minőség? Készülékek százai vagy egyetlen zászlóvivő? Előző cikkünkben azt néztük meg, miért lehet jobb az Android az iPhone-nál, most pedig az ellenérvek következnek. Szakértők és felhasználók véleményei alapján gyűjtöttük össze, miért gondolják sokan úgy, hogy az iPhone győz az összes androidos okostelefon felett.



A fájlrendszer vajon mi? ■ A legtöbben egy olyan tulajdonságot emelnek ki az iPhone védelmében, amit az ellentábor épp az Apple telefonja ellen hoz fel érvként: a belső, nem bővíthető tárhely és a "buherálhatatlan" fájlrendszer kérdését. Ha az iPhone-osok szemszögéből nézzük, abból a szempontból igazat adhatunk nekik, hogy amíg az Android valóban inkább a PC-s vonalról érkező, rendszerbe is belenyúló, multifunkciós felhasználók rendszere, az iPhone-okat olyanok vásárolják előszeretettel, akiknek nincs igénye a túlzott testreszabásra és a motorháztető folyamatos nyitogatására.

Míg egy androidos készüléket a tulajdonosaik afféle mini számítógépként kezelik, az iPhone-osok inkább hordozható multimédiás és kommunikációs svájcibicskaként tekintenek a telefonjukra, és ehhez a felhasználási formához valóban nincs szükség a fájlrendszer ismeretére, az SD kártyák cserélgetésére. Szigorúan a jailbreak nélküli felhasználást tekintetbe véve az iPhone olyan, mint egy modern városi autó: a motorháztetőt felnyitva se látjuk a motort vagy egyéb alkatrészeket, de erre nincs is szükségünk, mert az egész szerkezet "egyben van". A leggyakrabban használt alkalmazások a rendszer részei, vagy letölthetőek az App Store-ból, a zenéket a konzumer felhasználók közvetlenül az iTunes-ból vásárolják meg. Épp ezért viszont gyakran stabilabb is a rendszer, hiszen az autós hasonlatnál maradva az a kocsi romlik el gyakrabban, amiben állandóan könyékig matanak a "szakik".



Dizájn mindenek felett ■ Az iPhone külseje, felépítése, és egyáltalán a teljes marketinges körítése nagyon jól eltalálta a státuszszimbólumra vágyók tömegét. Egy Apple-telefon esetében valóban nincs szükség magyarázni, milyen telefon ez és mit tud, ezt lassan az is tudja, aki még sosem használt okostelefont. Tény azonban, hogy a sokféle androidos hardver, amelyekből a prémium kategória alatt bizony jócskán akad kissé slendriánabbul összerakott eszköz is, nem minden esetben sugározza a Google rendszerének belső értékeit.

Szigorúan ellenőrzött hadsereg ■ A 2008. július 10-én elstartolt App Store mintájára nem sokkal később elindult az Android Market, illetve átkeresztelése óta a Google Play. Ugyan volt példa korábban is szoftveráruházakra és letöltős gyűjteményekre, mégis az App Store volt az, amely igazán divatba hozta az új generációs alkalmazásboltokat, manapság fontos és kevésbé fontos gyártók igyekeznek követni az Apple példáját.

Az iPhone-hoz kapcsolódó áruház mellett szól az elérhető appok száma (idén februárban 725 700 app várta a letöltőket, míg a Google Play 450 ezernél tartott ugyanekkor), de sokan a minőség szempontjából is az App Store mellett teszik le a voksukat. Tény, hogy az Apple hírhedten rigorózusan vizsgálja át az áruházba jelentkező alkalmazásokat, és kifejezetten ritka az olyan eset, amikor valamilyen gyanús vagy épp konkrétan veszélyes app csúszik át a szűrőn. Az Android szoftvertárában viszont már többször előfordult, hogy álcázott kémprogramok, vírushordozó ál-appok okoztak kisebb-nagyobb káoszt. Az iPhone-tulajdonosok ráadásul ezzel kapcsolatban szintén örülnek annak, hogy az Androidtől eltérően nincs lehetőség külső forrásból alkalmazásokat telepíteni az Apple-készülékekre, így ugyanis esélye sincs annak, hogy az átverős szoftverek kerülőúton jutnak a telefonra.



Aki nem lép egyszerre... ■ Azt az androidos tábor is elismeri, hogy az egy rendszer - sok hardver megközelítésnek akadnak hátulütői is. Ezek talán legfontosabbika, hogy maga az Android verziószinten is kifejezetten nagy szórást mutat. Hiába érkezik a hírek szerint már ősszel az 5.0 változat, a telefonok nagy részére még mindig nem jutott el a 4.0 (Ice Cream Sandwich) frissítés. A középkategóriás telefonokra még mindig a 2.3 (Gingerbread) változat a legjellemzőbb, de még ma is találni itt-ott, főleg legalsó kategóriában induló versenyzőket az elaggott 1.6 verzióval.

Ez a megosztottság a készülékek egymás közötti kompatibilitása szempontjából sem túl kedvező, nem is beszélve arról, hogy a Play áruházban körültekintően végig kell böngésznünk az egyes alkalmazásokhoz fűzött felhasználói megjegyzéseket, melyik "vason" fut az adott app, és melyeken nem sikerült hibátlanul futásra bírni. Ha még ebbe az egyes hardvergyártók saját fejlesztésű felhasználói felületei által okozott apróbb anomáliákat is beleszámítjuk, bizony valóban egyszerűbb dolga van egy iOS alá fejlesztett app letöltőjének: csak megnézi, melyik rendszerverzió a minimum követelmény, mással nem kell törődnie.

Multikulti, avagy kulturált multimédia ■ Mint ahogy már szó esett róla, az iPhone inkább a médialejátszás felöl közelít a telefonokhoz a PC-s szemléletű Android ellenében. Mindez abban is meglátszik, hogyan kezelik ezek az eszközök a zenés, videós tartalmakat. Az Android ugyan sokféle formátumot felismer (hol magában, hol valamilyen alkalmazás segítségével), de beépített lejátszói nem épp multifunkciósak. Lehet persze alternatívákat keresgélni ingyenes vagy fizetős appok formájában, az iPhone-osok szemében azonban ez ismét a "buherálás" kategóriájába esik.

Ha az Apple-fanok szemszögéből nézzük, egy Android-tulajdonos valóban kissé kaotikus módon juttat el például egy filmet készülékére. Átméretezi a kijelző saját felbontására, konvertálja a készülékén lévő lejátszó által is felismert kodek használatával, majd USB kábelen át felmásolja a memóriakártyára, vagy épp a film meglévő formátumához keresgél minden alkalommal valamilyen speciális lejátszó appot. Ehhez képest az iPhone-osok egyetlen forrásból beszerzett filmjei vagy zenéi már alapból kompatibilisek a telefonnal, a lejátszó minden esetben kezeli ezeket, nem kell keresgélni a fájlrendszerben, és kodekproblémáink sem adódhatnak.