Az elmúlt hét híreit az Apple bejelentése uralta: a szerdán bejelentett új, táblagépként aposztrofált iPad-jéről már a Bitport is részletesen beszámolt, többek között arról is, hogy a szakértők már az eszköz vállalati felhasználásának lehetőségeit elemzik. Valószínűnek látszik, hogy csakúgy, mint az iPhone esetében, amennyiben az otthoni felhasználók körében sikeres lesz, akkor a munkahelyükre is magukkal fogják vinni és ott használni is akarják majd a táblagépet. A siker további feltétele, hogy az iPhone-ról adaptált programok mellett elegendő üzleti alkalmazás jelenjen meg iPad-re is: máris számos gyártó jelentette be, hogy új alkalmazásokkal jelenik meg, így például az OmniGroup öt új irodai szoftvert jelentet meg.
A Strategy Analytics hétfőn közzétett statisztikája szerint a tavalyi utolsó negyedévben az egy esztendővel korábbihoz képest 30 százalékkal, 53 millió darabra emelkedett az eladott okostelefonok száma, ami a valaha mért legnagyobb bővülés. Az Apple és a kanadai RIM BlackBerry okostelefonjainak sikerét más gyártók is megirigyelték, piaci hírek szerint a második és a harmadik számú mobilgyártó, a dél-koreai Samsung Electronics és az LG is erősíteni akar az eddigi gyenge smartphone-eladásain, miközben olyan új játékosok is megjelentek a piacon, mint a Huawei vagy a Dell.
Kérdéses a menedzselhetőség
Az élesedő verseny következtében várhatóan egyre olcsóbbak lesznek az okostelefonok, emiatt csak azok a szállítók maradhatnak az üzletben, amelyek integrált eszközöket és hozzájuk tartozó szolgáltatásokat tudnak nyújtani, hasonlóan az Apple-höz és a RIM-hez - hangsúlyozta a Reuters által megszólaltatott Geoff Blaber, a CCS Insight elemzője.
A smartphone-ok terjedésével egyre többen szeretnék használni ezeket a munkájuk során is. A munkahelyi vezetéknélküli hálózatokra való kapcsolódás azonban biztonsági problémákat is felvet, emellett az eszközök központi menedzselését és az azonosítást is meg kell oldani. A CIO Update összeállítása szerint az elmúlt időszakban számos olyan vállalkozás indult el, amely ezekre a problémákra kínál megoldásokat.
Rugalmas hálózatok a változó üzleti környezetben
A HP hálózati eszközeivel és felügyeleti szoftverével a vállalatok felkészülhetnek a megváltozott üzleti környezeti kihívásokra és az alapstruktúrát valódi üzleti szolgáltatási háttérré alakíthatják. (x)
Egyre több forráshoz jut az internetes lobbi
Tavaly már a Google volt a legdrágábban lobbizó IT vállalat.
|
Kontroller
Work Force Kft. |
Villamosmérnök
Work Force Kft. |
|
Menedzser
Salesjob.hu |
Karbantartási vezető
Imtech Hungary Kft. |
|
Üzletszerzési Vezető
Gyártó cég |
Területi képviselő
LMLAND Kft. |
Hűtlenségi hullám az adat-
központi fejlesztésekben
A technológiai és piaci trendek megbillentik a status quót.
Partnerünk a kis- és közepes
vállalkozások tájékoztatásában
A Bitport.hu az Informatikai,Távközlési és Elektronikai
Vállalkozások Szövetségének
hivatalos médiapartnere



