Jövő héten egy "meglepetés-sajtóeseményt" tart a Microsoft Los Angelesben. A nemzetközi szaksajtón máris végigsöpört a hír: a redmondi vállalat saját táblagépet készít.
Több amerikai szaklap és portál képviselői már meghívót is kaptak a Microsoft sebtében bejelentett eseményére, amelyről viszont hivatalos csatornákon mindössze annyi derült ki, hogy "nagy bejelentésre" készülnek. Egyes források tudni vélik, hogy a Microsoft szemtől szembe támadja meg az Apple-t a tabletpiacon, ugyanis a más gyártóktól várható Windows RT alapú tabletek mellett saját táblagépet is csatába indít.

Fel, támadunk! Elsőként a The Wrap hozta le a hírt a szokásos "belső forrásokra" hivatkozva, mely szerint a Los Angelesben, hétfőre meghirdetett sajtóesemény egy "házon belül" készített Microsoft tablet bejelentését takarja. A legnevesebb nemzetközi portálok már tényként közlik, hogy a redmondi vállalat táblagépet jelent be, amely a sokszereplős piaci megközelítés mellett saját hardvert tesz az őszre várható Windows RT alá.



A Windows 8 bejelentése, majd az új operációs rendszer részleteinek nyilvánosságra hozatala óta köztudott, hogy az ARM processzorokra épülő eszközökben, tehát főként tabletekben Windows RT néven fut majd a rendszer speciális változata, amely többek között egy teljes értékű Office kezdőcsomagot is tartalmaz. A bejelentés óta a legfontosabb hardvergyártók, többek között a HP, a Lenovo, a Toshiba, a Nokia és még sokan mások jelezték, hogy megjelentetik saját Windows RT-s eszközeiket - igaz, voltak páran, például a Dell is, akik nem rejtették véka alá, mennyire keveset remélnek az új operációs rendszertől.

Talán épp ezért döntött úgy a Microsoft, hogy a partnerek által gyártott hardverek mellett saját logóval ellátott tablettel is támad - az elemzők szerint mindenesetre jó ötletnek hangzik a terv, az Apple-nek legalábbis bejött, hogy egy kézben fogja össze a hardvert és a rendszert, és az ehhez kapcsolódó támogatási, fejlesztési és marketing feladatokat. Persze a Microsoft már megégette magát a tabletpiacon, amikor 2008 és 2010 között nekiálltak egy speciális, összehajtható két képernyővel ellátott táblagép, a Courier fejlesztésének - az első generációs iPad megjelenése után azonban hamarosan bejelentették, hogy leállítják a projektet.

Tölthető a Windows 8 kvázi-végleges változata
A Dell sem lelkesedik a Windows 8-ért
Novemberben jönnek az inteles Windows 8-tabletek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.