A nagy hardvergyártók ritkán ismerik el, ha a konkurencia túlteljesíti saját teljesítményüket, most azonban a Samsung egyik vezetője rácsodálkozott, hogy az Apple ügyesebb volt pár dologgal kapcsolatban.
A Samsung a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója, és az iPad trónkövetelői közül is az egyik legerősebb. Az androidos tabletek közül először a Samsung Galaxy Tab tudott valamirevaló marketing-értéket kicsiholni, és így az Apple táblagépének fénye mellett is feltűnést tudott kelteni.

A legújabb generációs Samsung tabletet nagy várakozás előzte meg, és elégedettek az első kritikák is, a koreai gyártónál azonban nem mindenki volt felhőtlenül boldog az iPad 2 bejelentését követően.



Úgy tűnik, nem csak az emberi modellek esetében fontos a karcsúság...

Talán túl kövér vagyok? Lee Don-joo, a Samsung mobilos részlegének alelnöke szerint bármennyire is sokat lépett előre a Galaxy Tab 10.1 az elődjéhez képest, az iPad 2 két nagyon fontos területen csábítóbb lehet a vásárlók számára. A vezető úgy véli, az Apple táblagépe túlságosan olcsó és túlságosan vékony lett, és ezen bizony el kell gondolkozni a következő Samsung tablet fejlesztésekor.

Az iPad 2 csupán 8,8 milliméteres "vékonysága" valóban hihetetlen eredmény ahhoz képest, hogy ebben is kétmagos processzorral megtámogatott erős hardver dolgozik, csak úgy, mint az új Galaxy Tab esetében, ahol viszont csupán 10,9 milliméteres vastagságig sikerült csökkenteni a méretet.

Mi minden hiányzik az iPad 2-ből?
Karcsúbb, gyorsabb, okosabb: itt az iPad 2
Samsung Galaxy Tab teszt

Talán túl sokba kerülök? A másik problémát Lee Don-joo az árazásban látja. A Galaxy Tab amerikai nyitó ára 900 dollár volt (a mobilszolgáltatóktól beszerezve, kétéves hűségnyilatkozattal), míg a nagyobb, erősebb iPad már 499 dollártól elérhető, és legdrágább változata is csak 829 dollár. Ugyan a Galaxy Tab 10.1 hivatalos árát még nem közölték, annak idején a gyártó úgy nyilatkozott, hogy "a nagyobb kijelző sajnos pénzbe kerül" - tehát elvben még a 900 dollárnál is súlyosabb árcédulában gondolkodtak. "A 10 hüvelykes új modellt drágábbra terveztük, mint az elődjét, de úgy tűnik, ezt újra kell gondolnunk" - nyilatkozta a szakember.

Az Apple első generációs tabletjéből tavaly áprilisi megjelenésétől az év végéig 15 milliót értékesítettek, míg a Steve Jobs által a "másoló vállalat" titulussal illetett Samsung első tabletjéből kétmillió fogyott 2010 októbere óta: úgy tűnik, a koreai vállalat vezetői nem mostanában számítanak arra, hogy beérik a cupertinói trenddiktátort. Persze azért jóval több összehasonlítanivaló akad a két tabletben, és szép számmal akadnak olyanok, akik többet vagy mást vártak az iPad 2-től: rájuk és az Android-hívőkre azért érdemes építeni...

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.