Felhasználói adatok alapján a Windows Phone mobilok 78 százalékát Nokia készülékek teszik ki.
Hirdetés
 
Minél kisebb egy szegmens, annál nehezebb megállapítani, hogy a gyártók pontosan milyen arányban szerepelnek a piacon. Ez kiemelten érvényes a Windows Phone-alapú mobilokra, hiszen mindössze pár százalékát teszik ki a világ teljes okostelefon-állományának. Noha a 2012 utolsó negyedévében jól teljesítő Lumia 920-nak köszönhetően szinte mindenhol nőtt a WP-vel ellátott mobilok száma, a részesedés átlagban így is egy számjegyű értékkel jellemezhető.

Akadnak kiugró eredmények  A Windows Phone Európában jellemzően erősebb, mint a többi piacon, ami 4-5 százalékos részesedést jelent. Vannak viszont olyan országok (pl. Olaszország), ahol tavaly év végére a Windows Phone megközelítette a 14 százalékot, ami igazi bravúrnak számít. A gyártók adatai alapján nagyjából kikövetkeztethető egy erősorrend, viszont pontos megoszlást ez esetben sem lehet megállapítani. A kép tisztázásában sokat segíthet a mobilos hirdetési rendszert üzemeltető AdDuplex, amely az elmúlt pár hétben 294, a hálózatában szereplő alkalmazást figyelt meg.

Gyártók megoszlása (a kép nagyítható)

Ez az alkalmazásszám nyilvánvalóan messze elmarad a teljes kínálattól, de arra megfelel, hogy egy áttekintő képet kapjunk a Windows Phone-gyártók megoszlásáról. Az sejthető volt, hogy a piacot a Nokia uralja, de 78 százalékos dominanciára talán nem mindenki számított. A finneket a HTC követi messze lemaradva 13,6 százalékkal, utána pedig a Samsung jön kb. a tajvani gyártó részesedésének felével (6,23%). A maradékon jellemzően kínai és koreai gyártók (Alcatel, Huawei, ZTE) osztoznak, amelyek közül egyedül az LG tud 1 százaléknál nagyobb arányt felmutatni.

Jön föl a Windows Phone 8  Az AdDuplex további adataiból az is kiderült, hogy a készülékek 26 százaléka Windows Phone 8-as rendszert használ, ami azt támasztja alá, hogy az elmúlt hónapokban bemutatott termékek jól teljesítettek a boltokban. Ugyanez az adat egy hónappal ezelőtt a cég mérései szerint 19 százalék volt. A konkrét készülékek megoszlása azt mutatja, hogy az AdDuplex rendszerében szereplő készülékek felét a Lumia sorozat régebbi kiadásai (800, 710, 610) adják, a 920 pedig egy egészséges, 10 százalékos részesedéssel rendelkezik.
 

A Windows Phone készülékek megoszlása (a kép nagyítható)

A Nokia 2012 negyedik negyedévi üzleti beszámolója szerint Q4-ben 4,4 millió Lumia mobiltelefont értékesítettek, ami meghaladta a várakozásokat és a részvényekre is jótékony hatással volt. Ez persze magyarázható azzal, hogy az ünnepi, év végi időszakok mindig erősebbek szoktak lenni, viszont így Q4-ben több Lumiát adtak el, mint az azt megelőző két negyedévben összesen. A hírek szerint a Nokia a február végén, a barcelonai Mobile World Congress kiállításon több új készüléket szeretne bejelenteni. A pletykák szerint várható egy Pure View kamerával felszerelt, nagy valószínűséggel csúcskészülékként pozicionált Lumia 1000-es modell, az alsóbb kategóriákat pedig a Lumia 520 és 720 fogja képviselni.

Borzalmas a Nokia eredménye, de lehetett volna rosszabb
Levegőt vett a fuldokló Nokia
A héten boltokban lesz a Nokia Lumia 920 és 820

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.