Ismét egy szép nagy számot ugrott meg az Apple mobilos alkalmazásboltja, két és fél év alatt tízmilliárd appot töltöttek le a felhasználók.
Úgy tűnik, az Apple-nél nem csak Steve Jobs képes az odamondogatás művészetére. Philip Schiller, a nemzetközi termékmarketingért felelős alelnök szerint "az App Store folyamatosan fejlődik, hogy a bolygó leginnovatívabb megoldását nyújthassa, míg a többiek csak arra képesek, hogy ezt megpróbálják lemásolni". Az App Store az ünnepi alkalomhoz kapcsolódóan még néhány szép nagy számot villantott, főképp természetesen az egyéb alkalmazásboltokkal szembeni előny demonstrálására. Kell is a marketing, hiszen az elemzők szerint még mindig nagy növekedési potenciál van a mobilos alkalmazásokban.


Ez az ingyenes alkalmazás volt a tízmilliárdodik, a letöltőnek 10 ezer dollárt ért

Széles választék Az Apple alkalmazásboltja mára 90 országban érhető el, és 350 ezernél is több a letölthető és megvásárolható appok száma. Az iPhone mellett már az iPad-alkalmazások is szép számmal képviseltetik magukat az App Store-ban, ezek száma a 60 ezret haladta meg a napokban. A felhasználói bázis pedig egy még szebb adattal demonstrálható: immár 160 milliónál is többen rendelkeznek valamilyen iOS alapú eszközzel, tehát iPhone-nal, iPaddel vagy iPod Touch médialejátszóval. Az összehasonlítás kedvéért ugyanez a szám 2009 szeptemberében 50 millió volt, tehát másfél év alatt több mint triplájára nőtt az iOS-tulajok száma.

A tízmilliárdodik letöltés egyébként egy tipikus "munkakerülő" alkalmazás, a virtuális papírrepülők hajtogatására és reptetésére szolgáló Paper Glider volt. Az ingyenes appot egy angol felhasználó, Gail Davis töltötte le, aki mindezért egy 10 ezer dollár értékű iPhone ajándékkuponnal lett gazdagabb, igaz, majdnem csak elméletben. Amikor ugyanis az Apple-től felhívták a nyeremény hírével, elhajtotta a telefonálót, mivel azt hitte, szokásos reklámról van szó. Később ugyan próbálta visszahívni a helpdesket, akkor viszont már csak annyit közöltek vele: egyszer már visszautasította a nyereményt, így az szépen el is szállt. Végül kiderült, hogy az aktuális operátor ügyetlenkedett, így a nyertest másodszor is felhívták, és megkaphatta a kupont.

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.