Bár hivatalosan nem látott napvilágot a Facebook pénzügyeivel kapcsolatos jelentés, két forrás is hasonló bevételekről, rekordnyereségről beszél.
Úgy tűnik, az egyébként is erősre várt tavalyi számokat is megfejelte a Facebook, legalábbis két "bennfentes forrás" információi alapján. Az átszervezett hirdetési metódusoknak és egyéb fejlesztéseknek köszönhetően a 2009-es bevétel 800 millió dollárnál állt meg. Az ehhez kapcsolódó nettó profit is több tízmillió lehet az informátorok szerint.

Túl gyors az iram? | A legenda szerint 2004-ben, egy kollégiumi szobában alapított Facebook mára megkerülhetetlen tényező a közösségi médiában, rövid idő alatt lenyomta nemzetközi vetélytársait látogatottság és ismertség terén, amely természetesen együtt járt a bevételek ugrásszerű növekedésével is. Ekkora összegre azonban senki sem gondolt. Tavaly júliusban Marc Anderssen, a Facebook igazgatósági tagja először 500 milliós bevételt jelzett előre, az év második felében pedig még ennél is tovább nőttek a várakozások, 550 és 700 millió közötti bevételt prognosztizálva.

A két forrás szerinti bevétel tehát valamivel 800 millió alatt alakult, de jó-e ez a Facebooknak? Egyes elemzők szerint nem feltétlenül. Bizonyos kommentárok szerint nem jó ennyire túlteljesíteni a várakozásokat, hiszen egy ilyen szintű növekedés további, hasonló ütemű fejlődési elvárást szül, ám ez sokáig biztosan nem tartható. Elemzők véleménye szerint ezt a zsákutcát csak akkor kerülheti ki a közösségi oldalt üzemeltető vállalat, ha nyilvánosságra hozza pénzügyi adatait és terveit, ám erre egyelőre semmilyen jel nem utal.

Kifulladásig | A Facebooknak egyelőre nem kell félnie attól, hogy megállna a növekedésben - áprilisban 540 millió egyedi látogatót könyvelhettek el, amely a világ összes internetezőjének 35,2 százaléka. A DoubleClick statisztikái szerint a Facebook gyakorlatilag annyi oldalletöltést mutathat fel, mint a rangsorban utána következő 100 legnagyobb oldal összesen.

Az oldalt érő legtöbb kritika a biztonsággal és a személyiségi jogok védelmével kapcsolatos. Mivel az elmúlt időszakban kissé újra a szigorítás felé hajlanak a fejlesztők a túlzottan szabadossá és átláthatóvá vált rendszert ellenzők hatására, úgy tűnik, ezen a fronton is biztosított a további növekedés. Egyedül a pénzügyi oldalról érkeznek a túl gyors növekedés miatt megfogalmazott aggodalmak, de a Facebook ebben a témában hallgat, és az elemzők fantáziájára bízza a választ arra a ki nem mondott kérdésre: "meglesz-e idén az egymilliárd?"

Drónbaleset állította földbe az Amazon kísérleti programját (már megint)

A kereskedelmi óriás már több amerikai régióban teszteli a drónos kiszállítást, de egyelőre még mindig nem látszik, mikorra válhat általános gyakorlat a több mint egy évtizede indult projektből.
 
A kódbiztonság örök téma, azóta van napirenden, amióta léteznek szoftverek. A felhő és napjainkban a mesterséges intelligencia azonban ezt a problémakört is átalakította.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.