Egy olasz PR-szakértő újra elkészítette az a globális térképet, amely országonkénti bontásban mutatja meg, az adott régióban melyik közösségi oldal a legnépszerűbb. Magyarország azon kevés terület közé tartozik, ahol még nem a Facebook az úr.

A Vincos Blog PR-rel és marketinggel foglalkozó szerzője időről időre elkészíti azt a világtérképet, amely a közösségi szájtok népszerűségét mutatja az egyes országokban. A júniusi állapotok alapján egyetlen fontos trendet lehet kimutatni: a Facebook folyamatosan hódítja meg a különböző lokális megoldások által eddig uralt régiókat.

Miután a Facebook használói hónapról hónapra újabb rekordokat döntenek (jelenleg közel 500 millió tagja van), nem lehet csodálkozni azon, hogy ezek az új hódítások sok országban azt eredményezték, hogy az addig vezető pozícióban lévő brandektől fokozatosan átveszi az első helyet.

Hullanak, mint a legyek | A 131 vizsgált ország közül 111-ben Zuckerberg vállalkozása áll az élen. Az eredmények az Alexa rangsorában elfoglalt hely, illetve a Google Trends adatain alapulnak. Tavaly decemberhez képest a következő közösségi médiás megoldások voltak kénytelenek lemondani a helyi elsőségről:

- az Orkut Észtországban és valószínűleg Indiában vesztett. Utóbbi azért csak valószínűsíthető, mert az Alexa adatai alapján a Facebook vezet az ázsiai országban, ám a Google Trends szoros versenyben az egyébként a Google által jegyzett Orkutot hozza ki győztesnek;

- a Hi5 Romániában, Portugáliában, Peruban és Thaiföldön kényszerült lemondani a dobogó legfelső fokáról. De a helyzet Mongóliában sem sokkal jobb, ahol mostanra teljesen kiegyensúlyozottak lettek az erőviszonyok;

- Litvániában a One engedte át az elsőséget;

- Tajvanon a Wretch nem bírta tovább a versenyt;

- míg a Friendster a Fülöp-szigetek felhasználóiért folytatott küzdelemben maradt alul.

Az oroszok még kitartanak | Néhány helyen azonban még sikeres utóvédharcokat folytatnak a helyi megoldások. Orosz nyelvterületen az Odnoklassniki és a V Kontakte még mindig népszerűbb a Facebooknál. Nyugat-Európában már csak Hollandia nem hódolt be, míg Közép-Európában a lengyelek mellett Magyarország az egyetlen olyan hely, ahol egy más oldal, jelesül az IWIW nagyobb figyelmet vonz.

A világ lassan világos barnába öltözik

Magyarország lerohanva | Ha alaposabban megnézzük a hazai szituációt, annyira azért már nem örülhetnek a Magyar Telekomhoz tartozó közösségi oldal vezetői. Az Alexa toplistáján már csak két hellyel előzi meg az IWIW a Facebookot, és a mellékelt Google Trends grafikonból is jól látszik, hogy a Facebook gyorsan és agresszíven dolgozza le hátrányát a nagy múltra visszatekintő, de valószínűleg szerényebb jövővel rendelkező IWIW-vel szemben.


Húzd, ki tudja meddig húzhatod...

A jó alkalmazásbiztonsági stratégia sarkalatos pontjai

Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.