A chipgyártó saját felmérése szerint a vásárlók negyede képtelen eligazodni a PC-k választékában, az AMD őket nyerné meg a vásárlási folyamat egyszerűsítésével.
Az AMD felmérésének múlt héten közzé tett eredményei szerint a felhasználók több mint fele kellemetlenségnek tartja az új PC beszerzését, nem pedig izgalmas vásárlói élménynek; majd' negyed részük kifejezetten zavarba ejtőnek találja a folyamatot, amit legtöbben a technológiai ismeretek hiányával magyaráznak. Bár az AMD maga is elismeri, hogy ez nem túl magas arány – szerintünk éppenséggel valószerűtlenül alacsony –, a vállalat nagy lehetőséget lát a tanácstalan fogyasztók gardírozásában.

A 23 százalékra utaznak A The VAR Guy blog ezzel kapcsolatban az AMD észak-amerikai marketingigazgatóját idézi, aki szerint a vállalat nem kíván versenyezni az Intel rámenős reklámkampányaival, ehelyett a felhasználók oktatásába és az eredeti eszközgyártók (OEM) támogatásába invesztálna. Tracey Carroll szerint azok a viszonteladók, akik jobban ismerik az AMD termékeit, közvetve nagyobb hatással lehetnek a vásárlók döntéseire is.

Érdekesen hangzik, de az AMD már tavaly hadat üzent a "CPU-központú marketingnek". A vállalat az egyszerű, közérthető megközelítéssel egyúttal az üzleti IT egyre erősebb konzumerizációját is meglovagolná: ennek eszköze az a Vision notebook-platform, ami tulajdonképpen előre definiált hardverösszeállításokkal egyszerűsíti a vásárlók döntését, a besorolásokat pedig online tanácsadó segítségével is bemutatja.

Vásárlási szokások Az AMD felmérésének fontos megállapítása, hogy a felhasználók több mint fele még ma is inkább az eszközök teljesítménye alapján választ, míg a számítógépek ára csak minden negyedik vásárló számára döntő jelentőségű. A vásárlók harmada már online megoldások segítségével rendeli meg új PC-jét, általában a könnyebb kereshetőség és testreszabhatóság miatt. A személyes vásárlást körülbelül ugyanilyen arányban favorizálják, nem utolsósorban azért, mert számítanak az eladók segítségére. Érdekes, hogy az "offline" vásárlók kétharmada úgy érzi, az eladók közreműködése hasznosnak bizonyult a választás során – ezt, akárcsak a felmérésben szereplő 23 százaléknyi bizonytalankodó vásárlót, ugyancsak hajlamosak vagyunk a szerencsés mintavétel számlájára írni.

A vártnál lassabb ütemben nő a PC-piac
A mobilnyomtatástól és otthoni laptopoktól vár fellendülést a HP

Kedvező képet fest a piaci kilátásokról, hogy a válaszadók 80 százaléka a közeljövőben, de legfeljebb egy éven belül új számítógép vásárlását tervezi. Jelenleg a felmérésben szereplő vásárlók 91 százaléka rendelkezik valamilyen PC-vel, és mindössze 1 százalékuk számolt be arról, hogy még soha nem volt számítógépe.

Zöldebb az észak-amerikai fű Az IDC piackutató szerint idehaza kevésbé rózsás a helyzet: az idei harmadik negyedévben stagnált a magyarországi PC-piac. Ezt egyrészt a háztartások romló likviditása magyarázza, másrészt a válságadó is éppen akkor találta el a bankokat, amikor belevághattak volna az elhalasztott informatikai fejlesztésekbe. Az online vásárlási hajlandóság ezzel szemben növekszik, és a Nielsen adatai alapján a magyar felhasználók az európai átlagnál jóval nagyobb arányban tájékozódnak az interneten, mielőtt beszereznék a kiválasztott termékeket. Új számítógép vásárlását ezzel szemben csak 14 százalékuk tervezi év végéig.

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.