Érdekes élmény néha meglátogatni azt az olasz blogot, amely folyamatosan frissítve tudósít a Facebook térhódításáról a világon. Legutóbbi látogatásunk óta Magyarország is "elesett".
Hirdetés
 
Grafikus közösségi világtérkép - ez vált a Vincos Blog egyik specialitásává. A sokszor unalmasnak vagy áttekinthetetlennek tűnő százalékos adatok helyett egy világtérképen jelenítik meg az egyes országokban "uralkodó" közösségi szolgáltatásokat, hasonlóan a történelemkönyvekből ismert hódítási térképekhez. Elkészült a decemberi frissítés is, ahola Facebook királykék területei újra jelentősen növekedtek.

Elesett az iWiW is A júniusi térképen az országszintű piacvezetőket még 14 különféle színnel jelölték, fél év alatt azonban 11-re apadt a számuk, az elhullók helyére két esetben a Facebook lépett. A lengyel Nasza-Klasa mellett a másik helyi fejlesztésű vesztes a magyar iWiW volt, a felhasználók száma alapján mindkét országban a Zuckerberg-birodalom vette át a hatalmat. Nemzetközi megoldások fölött is diadalmaskodott a Facebook, Mongóliában a Hi5, Paraguayban és Indiában a Google által fejlesztett Orkut szorult le a dobogó tetejéről. Az egyetlen kakukktojás Japán volt, ahol két helyi oldal csatázott, a Mixi elsőségét az Ameba vette át.


A Google Trends for Websites, valamint az Alexa statisztikáira támaszkodó elemzés szerint a 132 vizsgált országból immár 115 esetében a Facebookot részesítik előnyben a közösségi aktivitásra vágyó felhasználók. A Google által egykor nagy reményekkel elindított Orkut már csak Brazíliában divatos, Kínában pedig a lokalizáció nehézségei mellett a cenzúra miatt sem törhetett előre az amerikai világverő szolgáltatás a helyi QQ Zone kárára.

Speciális helyzetben van még Oroszország is, ahol a Facebook gyakorlatilag a dobogóra sem fért fel, a stabilan vezető helyi V Kontakte után a szintén orosz, iskolatárs-keresőből továbbfejlesztett Odnoklassniki áll a második helyen, harmadikként pedig a közösségi oldalként már kissé nehezen definiálható blogszolgáltató, a LiveJournal szerepel.

Szorul a Facebook-hurok az iWiW körül
Napok alatt 50 milliárdra ugrott a Facebook értéke
Az új Facebook üzenetküldő több, mint e-mail

Feljövőben az üzlet és az egoblog Az országok toplistáinak nagy részében egyre hátrébb szorulnak a helyi fejlesztések, viszont a helyükre további nemzetközi szereplők törnek be. a Twitter mellett a döntően professzionális felhasználásra kitalált LinkedIn is folyamatosan növeli részesedését a legtöbb területen.

A jóslatok szerint nemsokára további áldozatokat követel majd a Facebook terjeszkedése: Hollandiában például már az Alexa statisztikája szerint is legyőzte a helyi közösségi oldalt, a Google Trends szerint azonban még hajszálnyival vezet a holland megoldás. A "tovább harcoló" országokban pedig az egyre terjedő okostelefonok, valamint a Facebook lokalizációjának pontosodása és kiterjedése jelent veszélyt a még vezető szolgáltatókra.

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.