A korábban jósolt, két számjegyű 2011-es PC-piaci növekedést már nem látja reálisnak a piackutató. Jelenleg 9,3 százalékos bővülést várna, ami közel tíz százalékkal kevesebb az előző prognózishoz képest.
A lakosság még mindig nem nyitja ki a pénztárcáját, hogy új számítógépet vegyen. Körülbelül így lehetne egy mondatba tömöríteni azt, miért volt kénytelen a PC-eladásokkal kapcsolatos, egyébként már szintén lefelé módosított 10,5 százalékos növekedési prognózisát 9,3-ra mérsékelni a Garnter piackutató cég.

Ez a jelenség egyébként már jó ideje jelen van a személyi számítógépek világpiacán. A gazdasági válság miatt az emberek rendkívül óvatosak, és ódzkodnak minden nagyobb, a családi költségvetést jelentősen terhelő beruházástól.

Azok a fránya táblagépek... Erre még rátett egy lapáttal a táblagépek megjelenése, ami a kutatócég szakemberei szerint inkább indirekt módon lassítja a PC-s eladások ütemét. Azaz az nem valószínű, hogy a fogyasztók tömegesen vennének táblagépeket a személyi számítógépük helyett, viszont a tabletek megjelenésével a PC-k cserélésének üteme kitolódhat. Például azért, mert a háztartás vásárol egy tabletet, ami miatt a régi számítógép lecserélésére később jön össze a szükséges pénz. Érdekes módon néhány hónappal korábban ettől igencsak eltérő véleményt fogalmazott meg a Gartner, akkor kifejezetten a PC-t helyettesítő eszközként jelölték meg a táblagépeket.

A vállalati szegmens ellenben továbbra is jól teljesít. A cégek ugyanis 2008-2009-ben szinte minden beruházást, eszközcserét leállítottak, ám a régi gépparkot egy idő után muszáj leváltani. Ez a folyamat már tavaly elindult, és idén sem látszik csillapodni.

Gartner: a tabletek megeszik a PC-piacot
Mégsem rázta meg az IT-piacot a földrengés?
Nagyon beindult a biztonsági piac

Jól kezelik a krízist A Gartner elemzése kitér a Japán katasztrófák okozta hatásokra is. Megállapítják, hogy a szigetország fogyasztására igen negatív hatással lesz idén a földrengés és az azt követő szökőár, azonban ez világszinten nem befolyásolja jelentősen az összbevételeket. Várhatóan az alkatrészellátás akadozásából fakadó problémák sem lesznek komolyak, mert a félelemek ellenére egyelőre a szállítók ügyesen kezelik a nem várt szituációt.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.