Steve Ballmer hivatalosan is bejelentette a CES-en, hogy a következő generációs Windows már az ARM architektúrára épített eszközöket is támogatja majd. A hardvergyártók természetesen örülnek és tervezgetnek.
Mivel a CES többek között a tabletektől volt hangos, nagy várakozás előzte meg Steve Ballmer előadását, hiszen a Microsoft egyelőre nem tudott fajsúlyosat villantani a táblagépek frontján. Ebből a szempontból kissé csalódásnak is tűnt a bejelentés, mely szerint a Windows 8 kilép az x86 architektúra "fogságából", és immár ARM alapú gépeken is működni fog - a csalódottság érthető, hiszen az új Windows 2012 közepe előtt nemigen várható, így a Microsoft tabletfronton mindenképp kimarad a dobásból. Más miatt viszont érdekes lehet a bejelentés, és ezt pár hardvergyártó nagyon is jól tudja.

Párbajból többszereplős csata A világ (személyi) számítógépeinek legnagyobb részén Windows fut, amely jelenleg csak az x86-alapú rendszereket, tehát az Intel vagy az AMD processzorain alapuló gépeket támogatja. A PC-piac alakulását épp ezért többek között az említett gyártók közötti kétszereplős verseny határozza meg, sarkítva és leegyszerűsítve az Intel technológiai ugrásaival, és az AMD költséghatékonyságra fókuszáló válaszlépésivel.


Az NVIDIA gyorsan lépett: a Ballmer-beszéd után közvetlenül jelentette
be a PC-kbe és szerverekbe szánt ARM alapú processzorokat.

Az ARM architektúra eközben meghódította a mobilvilágot, az okostelefonokat és a tableteket. Ennél tovább azonban nem merészkedtek, a PC-k világa és a mobil szegmens a processzorok szintjén nem ér össze. Ha azonban a Windows áthidalja a hardveres szakadékot, elemzők szerint nem lesz elvi akadálya annak, hogy az ARM alapú megoldások feltűnjenek akár számítógépekben vagy más olyan eszközökben, amelyekben eddig az x86 volt az úr.

Szaporodjatok és sokasodjatok Az eddig főként a mobilpiacot kiszolgáló processzorgyártók most lehetőséget kaptak arra, hogy átmerészkedjenek a másik térfélre. Igaz, a Texas Instruments és a Qualcomm egyelőre óvatosan fogalmaz, mindkét vállalat Windows 8-cal kapcsolatos közleményeiben az szerepel: nagyon örülnek a lehetőségnek, de egyelőre maradnak a mobilpiacon, viszont mindenképpen kihasználják a közös operációs rendszer által biztosított átjárhatóság előnyeit.

CES: a Microsoft már megint lemarad valamiről
Tabletek a CES-en: 1. rész, 2. rész, 3. rész

Az erőnyerő azonban az NVIDIA lehet: a grafikus vezérlők terén alapvető vállalat Ballmer beszéde után nem sokkal már be is jelentette, hogy ARM alapú processzorokat tervez PC-k és szerverek számára, a Denver kódnevű lapkák ráadásul a Windows 8 megjelenésére már elérhetőek lesznek a közlemény szerint.

Azt, hogy vajon tényleg sikerül-e sokszereplősre hizlalni a számítógépek piacát ezzel a nyitással, a PC-gyártók reakciója befolyásolhatja. A Lenovo elnöke, Rory Read például gyorsan leszögezte egy interjúban, hogy a vállalat nem ellenezné a nagyobb fokú diverzitást, és ezzel valamilyen szinten minden más gyártó is számolhat. Az első szakértői vélemények szerint az ARM alapú számítógépek alapvetően a költséghatékony, low-end kategóriában versenyezhetnének, így leginkább az Intel Atom ellenfeleként szállnának ringbe.

Elképesztő változást hoz a félvezetőknél a memóriaárak eldurranása

A Gartner héten kiadott jelentése szerint idén közel ugyanannyit költ majd a világ memóriamodulokra, mint minden más félvezetőre összesen.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.