Az iWiW-et csúnyán lerúgta a dobogóról a Facebook, a nagy hírportálok továbbra is látogatottak, az aukciós és ár-összehasonlító oldalak pedig lubickolnak a válságban - derült ki a 2011-es hazai internetezési szokásokat vizsgáló kutatásból.
Hirdetés
 

2011-ben a magyarországi internetezők egy dologban biztosan döntöttek: közösségi médiában a Facebookot választották az évekig uralkodó hazai iWiW helyett. A Medián és az allegroup.hu országos, reprezentatív felméréséből az is kiderült, hogy tavaly az árukereső, ár-összehasonlító oldalak népeszerűsége jelentősen megnőtt. Ez minden bizonnyal annak tutható be, hogy az emberek egyre inkább keresik a lehetőséget, hogy ahol tudnak, spóroljanak. A magyar internet-felhasználók szokásait vizsgáló kutatás most publikált számai az elmúlt évekhez képest több más területen is elmozdulást mutatnak. Például egyre jobban bízunk az online fizetési módokban és a neten rendelt áruk minőségében is.

Átalakulóban  Míg tavaly a felmérést megelőző egy hétben az internetezők többsége elsősorban a legnagyobb magyar közösségi oldalt, az iWiW-et látogatta, idén fölényesen átvette a vezetést a 2010-ben csak negyedik helyen álló Facebook (68%). A hírportálok közül az Origo (54%) még mindig az első helyen áll, ezzel szemben 2011-ben az egyre népszerűbb Vatera (47%) megelőzte az Index.hu-t (44%) a látogatottsági rangsorban - áll a felmérésről kiadott sajtóközleményben. 

Mivel a megkérdezés mögött az az allegroup.hu áll, amely cég többek között a Vaterát is üzemelteti, ezért nem meglepő, hogy ez utóbbi adatot külön is kiemelik. Az viszont már némi árnyékot vet a kapott adatok valósággal való viszonyára, hogy a Webaudit statisztikái szerint a Vatera 2011 végén körülbelül 800 ezer, míg az Index 1,1 millió egyedi látogatót fogadott egy átlagos hét során.

Tavaly az online vásárlók aránya elérte a 35 százalékot, ami 3 százalékos javulást jelent az egy évvel korábbi szinthez képest. Mivel maga az internetező közönség is bővült ez idő alatt, így a webes vásárlói kör az említett 3 százaléknál jóval nagyobb mértékben gyarapodott. Érdekes részinformáció, hogy az online vásárlási kedv leginkább az 50 év feletti korosztálynál erősödött. Az idősebb internetezők közül több mint kétszerannyian vállalkoztak online vásárlásra, mint 2010-ben. Ehhez azonban érdemes hozzátenni, hogy az alacsony bázisérték miatt sokkal könnyebb volt kiugró növekedést elérni. 

Megnézik, mire és mennyit költenek A válság okozta takarékoskodási kényszer elősegítette a tudatos vásárlói attitűd megerősödését a magyar fogyasztókban. Egy év alatt 45-ről 61 százalékra nőtt azoknak a száma, akik árukereső, ár-összehasonlító oldalak segítségével tájékozódtak arról, hol lehet legolcsóbban a kívánt termékhez hozzájutni.

A Google Trends fent látható grafikonjából is jól látszik, hogy ugyan nagy szezonális mozgást mutatva, de a jelentős piaci szereplők mindegyike erősödni tudott a 2008 végén kirobbant gazdasági válságot követő években.

Fejlődünk, de van is hova Az elmúlt években kimutathatóan nőtt a bizalom a saját online banki rendszerekben, netbankokban: 2011-ben már 19 százalékra, azaz a két évvel ezelőtti érték duplájára nőt azok aránya, akik ezen fizetési megoldások egyikét választották. Az online megoldások, fizetési rendszerek térhódítása jelentős, de továbbra is van hova fejlődni. A felmérés szerint az elmúlt három év során egyre nagyobb rutinnal és bizalommal használják ezeket az interneten vásárlók.

A kutatásban részt vevők túlnyomó többsége (72%) az interneten vásárolt árukat továbbra is szereti kézhezvételkor, utánvéttel fizetni, a sárga csekk és a postai utalás viszont egyre népszerűtlenebb. A 18-39 évesek közül vásárolnak legtöbben a neten, de az minden korosztályról elmondható, hogy egyre többen tartják jó minőségűnek az online vásárolt árukat és egyre nagyobb bizalommal szerzik be a szükséges termékeket az internetről - derül ki a felmérésből.

Itthon az e-kereskedelemben nem volt válság
Az ajándékok majdnem fele elektronikai cikk vagy mobil lesz

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.