Több szempontból is várakozáson felüli eredményeket hozott az IBM legutóbbi pénzügyi negyedéve. Kiemelkedően jól szerepelt a hardvereladásokért felelős Systems and Technology divízió, amely 21 százalékkal növelte bevételeit.

Nem elég, hogy a tavalyi utolsó negyedév mutatóinak publikálása előtt az idén 100 éves születésnapját ünneplő IBM részvényei éves csúcsot értek el, a számok nyilvánosságra kerülését követő tőzsdén kívüli kereskedésben ez további szűk 3 százalékkal tudott emelkedni.

Vitték a nagygépeketA részvényesek valóban elégedettek lehetnek, mert a világ legnagyobb IT szolgáltató cége minden elemzői konszenzusnál jobb eredményeket ért el 2010 utolsó három hónapjában. Az IBM Corp. bevételei a tavalyi utolsó negyedévben elérték a 29 milliárd dollárt. Ebben nagy szerepe volt a hardverekért felelős Systems and Technology részlegnek. A teljes cég (és a divízió 21 százalékos) növekedéséhez nagyban hozzájárult a System z nagyszámítógépes termékcsalád eladásaiban regisztrált szűk 70 százaléknyi bővülés.

Éves szinten a cég majdnem elérte a bűvös 100 milliárd dolláros forgalmat, azaz bő 4 százalékkal hízott a bevétel 2009-hez képest. Ennél is jobb hír a tulajdonosoknak, hogy mindeközben a bruttó profitráta (45,7-ről 46,1 százalékra) és a nettó nyereség is (13,4-ről 14,8 milliárd dollárra) nőtt a tavalyi számokhoz viszonyítva. A tavalyi harmadik negyedév zárásakor még részvényenként 11,4 dollár nyereséget tervezett az IBM a 2010-es periódusban, ám ez végül 11,5 lett, ami 15 százalékkal jobb a 2009-es eredménynél.

Új üzletek kötettekAz év végi záráskor azt az év közben folyamatosan megfigyelhető kellemetlen trendet is sikerült visszaszorítani, miszerint a hosszabb távú működés szempontjából kulcsfontosságú új szolgáltatási szerződések összértéke folyamatosan csökkent. Az elmúlt három hónap során kötött 22,1 milliárd dollárnyi szolgáltatási szerződés 18 százalékos emelkedést jelent az előző periódushoz képest.

Utóbbi azért is fontos mutató, mert az utóbbi időben permanens felvásárlási lázban égő IBM-nél a bevételek növekedésében természetszerűleg benne van a már lezárt akvizíciókkal az óriáscéghez került vállalatok teljesítménye is. Így a profitráta és a nettó nyereség változása mellett az új szerződéskötések dinamikáját is figyelembe kell venni, ha az IBM középtávú piaci potenciálját szeretnénk felbecsülni.

Az új üzletek hiánya rontja az IBM eredményét
20 milliárd dollárért vásárol be szoftvercégeket az IBM

2011-re előretekintve a cég úgy látja, elérhető a részvényenkénti 12,5-13 dolláros nyereség, ami összhangban van a vállalat közép távú tervével, miszerint 2015-ig ezt a mutató 20 dollárra fogják emelni.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.