
A hagyományos merevlemez nélküli ultrabook kiút lehet a bajból
Merülő eredmények ■ Az Intel közleménye szerint a lefelé módosított negyedik negyedéves forgalom 13,7 milliárd dollár lesz, ami a bruttó nyereséget is az elvárt 65 százalékról 64,5 százalékra csökkenti. A bejelentés nyomán az Intel részvényeinek árfolyama közel 4 százalékot esett, de a hír más hardvergyártók papírjaira is rossz hatással volt. Hasonló lejtőre kerültek például a rivális AMD papírjai, amelyek 3 százalékkal érnek kevesebbet; a legnagyobb PC-gyártó HP részvényein 2 százalékot faragott az Intel módosítása; a Dell-papírok szintén 2 százalékot, míg a Microsoft-részvények 1 százalékot estek.
Mostanra már szinte teljesen láthatóvá vált, milyen közvetlen hatást gyakorolt a thaiföldi katasztrófa a merevlemez-piacra: a háttértárak gyártói körülbelül harmadával kevesebb eszközt tudnak szállítani a negyedik negyedévben, mint amennyire igény lenne. A szakértők szerint egy ilyen szintű kiesés a PC-ipart érintő eddigi legnagyobb katasztrófának számít.
A thaiföldi áradás a merevlemezek piacát is elmossa
Helycsere a lassuló PC-piac dobogóján
A cunami sem állította meg az IT-ipart
Helycsere a lassuló PC-piac dobogóján
A cunami sem állította meg az IT-ipart
Elhúzódó hatások ■ Az Intel közleménye szerint a probléma még 2012 első negyedévében is kitarthat, és a PC-piac teljesen csak a jövő év végére gyógyulhat fel teljesen. Az iSuppli nemrég hasonló megfontolásból csökkentette a 2012-re szóló PC-piaci növekedés arányát 9,5-ről 6,8 százalékra. Mindemellett vannak olyan alkategóriák az iparágon belül, amelyek akár profitálhatnak is a merevlemezek számának megcsappanásából. A chipgyártó szerint a tableteket és ultrabookokat, tehát a hagyományos merevlemezek helyett SSD-vel szerelt eszközöket nem érinti a hiány, ezért a csalódott PC-vásárlók egy része nem várja meg a helyzet javulását, inkább beruház egy kissé drágább modellbe.
"Lehetőségként fogjuk fel a helyzetet" - nyilatkozta befektetők és elemzők kérdésére Stacy J. Smith, az Intel pénzügyi vezetője, aki bízik abban, hogy a vállalat saját gyártású SSD meghajtóinak forgalma valamelyest pótolhatja a processzorok eladásából kieső bevételeket.















