A Google és a Mozilla vállvetve tiltakozik, mivel a Microsoft szerintük túlságosan "helyzetbe hozza" saját böngészőjét az ARM processzoros hardvereken futó új Windowsban.
Hirdetés
 
A Microsoft el akarja nyomni a többi böngészőt – ezt a szöveget már hallottuk korábban, igaz? Nem is egyszer... Akár volt bizonyítható valóságalapja ezen eseteknek, akár nem, a redmondi vállalat ellen újra fellángoltak az indulatok, méghozzá az őszre várt legújabb Windowszal kapcsolatban. Közeleg a legújabb böngészőháború?

Csak egy maradhat  A patáliát a Mozilla vezető jogásza indította el, aki szerint a Microsoft kitiltotta a teljes funkcionalitású Firefox böngészőt a Windows RT alól. Harvey Anderson szerint a szoftvercég nem támogatja a Firefox hagyományos, PC-s változatának egy az egyben való átalakítását az ARM platformon futó Windowsra, ráadásul olyan mondvacsinált okokra hivatkozva, miszerint az új operációs rendszer integritását és stabilitását negatívan befolyásolná ez a megoldás. Mindeközben a szakértő szerint a rendszer saját böngészője, az Internet Explorer 10 a hagyományos PC-s verzióval egyenértékű maradhat, ezzel jogosulatlan technológiai fölényt adva a többi versenyzővel szemben.





Asa Dotzler
, a Mozilla szóvivője szerint a Microsoft saját böngészője képes lesz rá, hogy a Windows RT mindkét üzemmódja, tehát a Classic és a Metro felület alatt is teljes funkcionalitással fusson, ráadásul olyan windowsos fejlesztőeszközöket (API-kat) használ, amelyeket más böngészők számára a Microsoft egyszerűen nem tesz elérhetővé.

Sorakozó, támadás! Egy nappal a Mozilla vádjainak elhangzása után a Google is beszállt a harcba. A  vállalat veszélyben érezheti a Chrome böngésző Windows RT alatti jelentősségét, így közleményben jelezte, hogy csatlakozik a Mozillához, és – egyelőre csak informálisan – tiltakozik a hátrányos megkülönböztetés ellen.

Június elején jön az utolsó Windows 8 előzetes
Nem minden Windows 8 lesz Windows 8
Töltik a Windows 8 bétát, mint a kolbászt


A Microsoft még nem kommentálta a Mozilla vádjait, és a non-profit szervezetnél nagyobb súlyú Google közbelépésére sem reagált. A kirekesztett böngészők képviselői szerint egyelőre kivárnak: meglátják, hogy mit reagál a Microsoft, és engedékenyebb hangvételre bírható-e a vállalat. Ha azonban nem látnak más lehetőséget az ügy rendezésére, a kilencvenes és kétezres évekhez hasonló antitröszt-perbe is belefognának igazuk védelmében.

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.