A 2009-ben csődöt jelentett kanadai Nortel jó ideje árulja szellemi tulajdonait: a szabadalmakra pályázók között olyan nagyágyúk is vannak, mint a Google és az Apple. Az amerikai igazságügy az utóbbi miatt aggódik.
A csődöt jelentett telekommunikációs vállalat igyekszik minden (virtuálisan) mozdíthatót eladni, hogy ezzel is enyhíthesse a pénzügyi lezárás következményeit. Az egyik áruba bocsátandó csomag több mint 6000 szabadalmat tartalmaz, amelyre már fontos ajánlatok is érkeztek, és további ajánlattevők készülődnek versenybe szállni.

Hipp hopp, jön Jobs A Wall Street Journal információi szerint az amerikai igazságügyi minisztérium már megvizsgálta az eddigi legnagyobb ajánlatot tevő Google beadványát, és mindent rendben talált. A szakértők ilyenkor leginkább azt elemzik, hogy milyen hatással lenne a piaci folyamatokra és a szabad versenyre, ha egy adott vállalat birtokába kerülne a szellemi tulajdon.

A Google nyitó ajánlata 900 millió dollárról szól: az elemzők által egymilliárdosra taksált csomag ismeretében tehát a legtöbben további ajánlatok beérkezését várják. Az amerikai igazságügy legnagyobb félelme akkor válna valóra, ha az Apple is megtenné a maga ajánlatát, amire a hírek szerint komoly az esély.


Alma kontra Droid Az amerikai hatóságok a Wall Street Journal cikke szerint attól tartanak, hogy az Apple a mostanában bevett gyakorlatát erősítené a Nortel szabadalmainak segítségével, ez pedig a konkurens telefonos operációs rendszerek ellehetetlenítése. Az almás vállalat jelenleg is perli a HTC-t és a Samsungot arra hivatkozva, hogy a két gyártó Apple által levédett szabadalmakat használ fel jelenlegi okostelefonjaiban.

Természetesen a per célja elsősorban nem a gyártók, hanem a telefonokra telepített Android operációs rendszer ellen irányul, a cél pedig egyértelműen az, hogy lelassuljon a Google rendszerének terjedése az iOS javára. A jelenlegi perekben a Wi-Fi hálózatok kezelésétől a közösségi szolgáltatások használatáig sokféle funkciót támad az Apple, és a Nortel szabadalmak megszerzésével jócskán növekedne a támadási felület.

Mindenki a 4G szabadalmakat akarja
Gyakori Kérdések: mi is az a 4G?
Az Apple bíróság elé citálja az Androidot

Ki lesz a 4G ura? A hatezer áruba bocsátandó szabadalom között például olyan átfogó fontosságúak is szerepelnek, amelyek a negyedik generációs mobilhálózatokkal kapcsolatosak. Ilyen például a Long Term Evolution (LTE) vagy a Service Architecture Evolution (SAE). A vevő tehát óriási versenyelőnyhöz juthatna azáltal, hogy a következő évek telekommunikációs piacát meghatározó kulcstechnológiák építőkövei a kezébe kerülnének. Egyik cég sem sem látná szívesen a többiek kezében a szabadalmakat, különösen, hogy a kereskedelmi 4G-szolgáltatások a következő években szerte a világon nagy számban indulnak el.

A Google és az Apple mellett természetesen többen jelezték ajánlattételi szándékukat, például a Research In Motion és a Nokia is - igaz, ez utóbbival kapcsolatosan kérdéses, hogy az elmúlt időszak folyamatos buktái után is képes lesz-e versenyben maradni. Arról egyelőre nincs hír, hogy a Microsoft ráugrik-e a szabadalmakra.

Kitessékelnék a gyerekeket a közösségi médiából a francia elnök szakértői

Az Emmanuel Macron által felkért szakértői bizottság egyáltalán nem adna okostelefont a 13 éven aluliak kezébe, a közösségi médiát pedig 18 pluszos szolgáltatásként kezelné.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.