Aranyérem: Twitter ■ A ReadWriteWeb gyorsstatisztikái alapján a kék madaras mikroblog állhat a közösségi dobogó legmagasabb fokára. Valahol nem is meglepetés, hiszen a Twitter épp abban van igazán otthon, amire közösségi szinten a sportközvetítésekhez szükség van: rövid, pár mondatos üzenetecskékre és egy-egy gyorsan elkattintott fotóra.

Ezüstérem: Facebook ■ Számszerűleg a Zuckerberg-birodalomban is nagy érdeklődés övezi a játékokat: a londoni rendezvény oldalát 1,5 millióan lájkolják, az Olimpiai Szövetség oldala azonban még nagyobb, 3,6 milliós népszerűségnek örvend. Facebookon is vannak aktívan postoló, képeket kattintgató sportolók, a legnépszerűbbek és legaktívabbak egyike például Kobe Bryant, amerikai kosaras.

A Facebook természetesen működési sajátosságaiból fakadóan máshogy közelíti meg az Olimpiát, leginkább ezért is került a második helyre. A Twitter olyan, mint a hőskori világversenyeken a rádiós közvetítés, a Facebook pedig inkább kissé megkésve, de több multimédiával, összefoglaló-szerű bejegyzéseket, háttérinformációkat közöl.
Bronzérem: Google+ ■ A Google feltörekvő közösségi oldala bizony az Olimpiával kapcsolatban is nagyjából azokat az arányokat hozza, amiket a versenytársakhoz képest más téren is képvisel. Az olimpiai szövetség 940 ezres, a londoni rendezvény 780 ezres követői tábora jócskán elmarad az arany- és ezüstérmes szolgáltatások eredményeitől. Ugyan akad néhány olimpikonnak is nyilvános Google+ hírfala, ám a sztárok bizony nem itt gyülekeznek.
Hajrá, magyarok! ■ A hazai internet szintén kifejezetten élénk az idei játékokkal kapcsolatban. A legfontosabb webes portálok (ahol összefoglalók és hírek mellett gyakran online közvetítéseket is lehet nézni) szinte naponta állnak le vagy lassulnak le a szerverek túlterheltsége miatt.

Ciki... de legalább megtudtuk, hogy a MOB valójában férfi.
Sok magyar tweetel az olimpiával kapcsolatban, és jó pár olimpikonunk használja aktívan a Facebookot is, például a hosszútávúszás aranyérmese, Risztov Éva. A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos oldala viszont szégyenszemre néma: a még hibásan, személyként regisztrált fiókból csak akkor nyerhetünk ki információt, ha a "barátai" leszünk...












