A gazdasági környezet továbbra is kedvezőtlen hatással van a Magyar Telekom eredményeire, de a kiélezett versenyben is megőrizte piaci pozícióit – derül ki a vállalat csütörtökön közzétett 2009-es gyorsjelentéséből.

A Magyar Telekom árbevétele tavaly 4,3 százalékkal 644 milliárd forintra csökkent 2008-hoz képest, amit nem tudott teljes mértékben ellensúlyozni a magyarországi rendszerintegrációs és IT, valamint tévészolgáltatásokból származó bevételek növekedése, sem a nemzetközi leányvállalatok bevételeinek a forint gyengüléséből adódó emelkedése.

A MT szerdán közzétett adatai szerint a 2009-es EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 7,2 százalékkal 249,1 milliárd forintra apadt, az EBITDA-ráta 38,7 százalékot ért el. A társaság részvényeseire jutó nettó eredmény 16,5 százalékkal csökkent, 93,0 milliárd forintról (370,2 millió euróról) 77,6 milliárd forintra (276,6 millió euróra). Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow az egy évvel korábbi 210,3 milliárd forint után 193,8 milliárd forint volt. Beruházásokra a vállalat tavaly 6,1 milliárd forinttal kevesebbet, 101,9 milliárd forintot költött, nettó adósságállománya pedig a 2008 végi 254,3 milliárd forintról 2009 végére 269,4 milliárd forintra nőtt.

- Komoly kihívásokkal kellett szembenéznünk 2009-ben, mivel az egyébként is nehézségekkel teli piaci környezet, amelyet az egyre erősödő verseny jellemez, még kedvezőtlenebbé vált a gazdasági visszaesés következtében - nyilatkozta Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban.

Stabil piaci pozíciók |  A vezető kiemelte, a vállalat a hazai vezetékes piacon tovább folytatta az összekapcsolt csomagok értékesítését, hogy megerősítsék a Magyar Telekom mint integrált szolgáltató pozícióját. A csomagok iránti kereslet meghaladta várakozásaikat, és az év során megduplázódott azoknak az ügyfeleknek az aránya, akik hangalapú, internet- és TV-szolgáltatásokra egyaránt előfizetnek. Ugyanakkor 2009-ben a vállalat jelentősen növelte részesedését a televíziós piacon, és jelenleg a második legnagyobb TV-szolgáltató Magyarországon.

Az integrált információtechnológiai és telekommunikációs termékeknek köszönhetően a Magyar Telekom tovább erősítette informatikai pozícióját, így a nehéz piaci környezet ellenére nőttek a szegmensből származó bevételek is. A külső környezet hatásait azonban nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni, mivel a lakossági és üzleti szegmensben egyaránt erős nyomás nehezedett az ügyfelek vásárlóerejére. A forgalom jelentősen mérséklődött, miközben az ügyfelek költségracionalizálási törekvései következtében nőtt az elvándorlás.

A 2010-es kilátások |  A magas munkanélküliség és a háztartások jövedelmének korlátozott növekedése várhatóan továbbra is negatívan befolyásolja az ügyfelek kiadásait, és a vállalati szegmensben is valószínűleg folytatódnak a kedvezőtlen tendenciák. A vállalat mindezek következtében idén a bevételek és a rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA esetében is 5-7 százalékos csökkenésre számít. Ugyanakkor a rendszerintegrációs és információtechnológiai bevételek arányának emelkedése lehetővé teszi, hogy a beruházási költségek tekintetében a 2009-es költésekhez képest 5 százalékos csökkenést érjenek el.
 

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.