Bár egyre többfelől hallhatunk olyan félelmekről, melyek szerint a válság V betűje inkább W alakúvá formálódik, és hamarosan jön az újabb mélyrepülés, az eddig igen pesszimista amerikai IT vállalatok szerint az idei évvel már nem lesz gond.
Az informatikai ipar szereplőit összefogó CompTIA szövetség májusban és júniusban 306 informatikai vállalat bevonásával végzett el egy olyan kutatást, melynek célja az üzleti elvárások változásának követése. Az egymillió dollár alatti éves bevételű cégektől az 500 milliós vállalatokig terjedő listáról megkérdezett vezetők és informatikai döntéshozók között úgy tűnik, egyre több vetkőzi le az eddig jellemző pesszimizmust.

Innen már csak jobb lehet? | A CompTIA által összesített, úgynevezett Business Confidence Index, tehát az Üzleti Bizalom Mutató a válaszok összességéből áll össze: ezzel a mérőszámmal kapcsolatban érdekes változás tapasztalható a legújabb felmérés után. Ugyan májusban még 1,4 pontnyit esett ez a mérőszám, a következő hat hónapos időszak elvárásairól megkérdezett vezetők véleményei alapján 2010 végére 5,4 pontos emelkedés várható. A trendeket jól mutathatja, hogy a megkérdezett vállalatok esetében tízből hatan gondolják úgy, hogy a második féléves profitjuk meghaladja az első félév eredményeit.

Nézzük, mik voltak a legfontosabb témakörök, és hogyan alakultak a válaszok! Elsőként arra voltak kíváncsiak a kérdezősködők, lesz-e tartós leállás vagy visszaesés a cégek válság utáni gyógyulási folyamatában. Tavaly decemberben a válaszadóknak még 58 százaléka számított ilyesféle problémákra, idén júniusra már csak 46 százalékuk fél ettől. Még erősebb a változás abban a kérdéskörben, gyenge marad-e a vásárlói igény és a vásárlóerő. Míg tavaly év végén az informatikai vállalatok vezetői 56 százaléka félt ettől, a mostani válaszoknak csupán 40 százaléka pesszimista. A legmarkánsabb javulás arra a kérdéskörre érkezett, mely szerint továbbra is nehéz lesz-e tőkét illetve esetlegesen hitelt allokálni informatikai fejlesztésre. A fél évvel ezelőtti 41 százalékos félelem 20 százalékra csökkent.

Tudják, mi kell a népnek | A változó nézőpontok okait kutatva a kérdezők viszonylag gyakran találkoztak egy elég erős véleménnyel, amely szerint egyszerű lehet az informatikai megoldásokat, szolgáltatásokat, szoftvereket vagy éppen hardvereket forgalmazó vállalatok dolga. "Egy éve a vásárlók csupán a lehető legszükségesebb informatikai eszközöket vették meg, ezért a körültekintő IT vállalatok tudják, mi az, amire most, a krízis enyhülésekor a legnagyobb igény van" - fejtette ki Steven Ostrowski, a CompTIA szóvivője.

A felmérés szerint az jár jól idén, aki a válság alatt is követte vásárlói igényeit, tudja azt, hogy miről kellett lemondaniuk a vevőknek a szűkösebb időszakokban, és idén ezekkel az eszközökkel lehet megkínálni őket.

Pénzben fürdeti a digitális ikreket az amerikai kormányzat

A csiptörvény keretei között több száz millió dollárnyi pályázati pénzt osztanak ki a technológia fejlesztésére és szélesebb körű bevezetésére.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.