Az üzletnek mennie kell: a Twitter enged a cenzúrának

Eddigi laza (sokak szerint inkább semmilyen) és globálisan kezelt tartalmi kontroll helyett az egyes országok igényeinek megfelelően szűri majd a megosztott tartalmakat a Twitter.

Január 26-tól érvényesek a Twitter új tartalomszűrési irányelvei, amelyek máris megosztják a közvéleményt. Sokan örülnek annak, legalább valamiféle felső irányítás kerül a gyakran közönséges, obszcén vagy épp gyűlöletkeltő üzenetek fölé, mások viszont a vállalat nyilatkozatait úgy értelmezik, hogy a Twitter bármilyen cenzúrára hajlandó, ha ezzel egy adott országba beteheti a lábát.

Ne szólj, szám Mindezidáig a Twitter csak akkor törölt egy adott tweetet a rendszerből, ha egy adott kormány hivatalosan felszólította erre. A szolgáltatás blogján közzétett új irányelvek alapján azonban mostantól országszinten is képes elrejteni tartalmakat, amelyeket akár előre szabályozott módon is kezelhet.


A Twitter-cenzúra nem így működik majd: a közlemény szerint a szűrt tartalmakat nem egyszerűen eltávolítják vagy módosítják, hanem a teljes üzenet helyén jelzik, hogy az adott tartalom a vonatkozó helyi szabályozásokba ütközik, ezért onnan nem elérhető.

A bejegyzés példaként a Németországban és Franciaországban törvénybe ütköző, nácizmust éltető kijelentések lehetnek olyanok, amelyeket az országokból internetezők nem láthatnak, a világ számára azonban továbbra is elérhetőek maradnak a kérdéses tartalmak - nem töröl tehát a Twitter, csupán országszintű irányelvek alapján szűr.

A felhasználók jelentős része azonban szólásszabadságát félti: a kapcsolódó hozzászólások és tweetek jellemző tartalma, hogy az egykor szabad és országok felett álló internet eme szeglete az adott terület kormányának játékszere lehet. "Mi lesz akkor, ha nálunk a kormány minden ellenzéki politikai tartalmat betilt?" - írja egy kelet-európai Twitter felhasználó. Az új törekvések pont a Twitter tavalyi szerepét áshatják alá: az egyiptomi forradalom és az ezt követő arab szabadságmozgalmak egyik fontos hajtóerejét épp a Twitteren hírt adó, toborzó, buzdító üzenetek adták.


Nem fáj fejem A Twitter képviselői azóta igyekeznek enyhíteni a feszültséget, saját üzeneteik szerint nem minden tiltást és szabályt alkalmazzák automatikusan, az általános szólásszabadságot meggátló kéréseket mindig nagyon megfontolják majd. Ennek azonban ellentmondanak más Twitter-vezetők üzenetei, akik az üzlet növekedésének igényével magyarázzák az új szabályozást. "Egyes országokban a szólásszabadság teljesen mást jelent, mint amit mi gondolunk róla, ezért ezeken a helyeken eddig nem működhettünk" - írja a Twitter blogjának egyik bejegyzése. "Ha nemzetközi szinten is tovább szeretnénk nőni, olyan országokba is belépünk, ahol tiszteletben kell tartanunk a helyi szabályzásokat."

Jelentős eltávolodás ez a Twitter tavalyi szerepvállalásától, ahol a már említett arab helyzetre ragálva még így jellemezte magát a vállalat: "a szólásszabadság pártjának legszabadabb oldalán állunk".