A Google kissé megrendszabályozta új, gépelés közben is találatokat megjelenítő keresőmotorját: bizonyos szavakat begépelve az azonnali találati javaslatokat nem láthatjuk az enter billentyű megnyomásáig.
Hirdetés
 
Több szakmai forrás kezdte pedzegetni, hogy a Google nemrég bevezetett Instant Search szolgáltatása néha furcsán viselkedik, egyes kifejezések begépelése közben nem jelennek meg a találati javaslatok. Nem sokkal később kiderült, hogy szándékos óvatosságról és nem hibáról van szó, ráadásul mindezt a Google is megerősítette.

A Cenz Ura Az első jelek szerint hiába keresett valaki például a "lesbian" szóra, a találatok előnézetei elmaradtak. Ugyanez volt a helyzet a "butt" (fenék) szó beírásakor is - igaz, ha folytattuk a begépelést mondjuk a "button" (gomb) szóig, az Instant Search máris újra aktiválódott. Innen már nem tartott sokáig kitalálni, hogy egyfajta cenzúráról van szó.

Azóta lelkes felhasználók már el is kezdték összeállítani a Google által cenzúrázott szavak listáját, amelyekben általában szexuális, gyűlöletkeltő vagy erőszakos találatokra utaló kifejezések szerepelnek. Mielőtt persze felhorgadna bárkiben is a szabadságjogok harcos szószólója, nem árt tudni, hogy ez az intézkedés csupán a találati javaslatokat érinti, a végleges keresési eredményeket továbbra sem blokkolja a szolgáltatás.

Nem a szó hibás, hanem a kapcsolatok
"Több oka is van annak, hogy a felhasználók nem láthatják bizonyos kifejezések automatikus találati javaslatait" - magyarázza a Google hivatalos közleménye, melyet a Mashable kérdésére adtak ki. Többen ugyanis megkérdőjelezték, miért kell például a "lesbian" szót a tiltott, szexuális keresőkifejezések közé sorolni. A keresővállalat szerint sokszor nem magával az alap kifejezéssel van probléma, azonban az olyan szavak, mint a leszbikus vagy biszexuális, az internetes keresőalgoritmusok alapján nagyon sokszor olyan oldalakra irányítanak, amelyek viszont már konkrét pornót kínálnak.

Ráadásul a teljes metódus folyamatos fejlesztés alatt áll, az esetlegesen kifogásolható szavakat és kifejezéseket folyamatosan adják hozzá a blokkolt listához, többek között a felhasználók javaslatai alapján. Emellett az angolon kívül más nyelveket is figyelnek, és akár olyan szavakat is kitilthatnak az angol listáról, amelyeknek valamilyen nemzetközi eredetije gyanús.

A lényeg mindenesetre az, hogy a találatokat továbbra sem cenzúrázza a Google, a listára felkerült szavak és kifejezések esetében csupán az automatikus javaslatok állnak le, de a szó beírása és az enter megnyomása után a végleges keresési eredmények ugyanúgy megjelennek, mint eddig. Így viszont talán elkerülhető, hogy kiskorúak vagy bárki más, akit bizonyos témák zavarnak, akár véletlenül olyan részeredményeket lásson, amelyeket nem kéne. Az eddig összegyűjtött szavak listája többek között itt olvasható, a lista végén pedig az egyelőre még nem tiltott kifejezések találhatók: hol elgondolkoztatóak (például "heroin", vagy "hogyan legyünk öngyilkosok", máskor viccesek vagy meglepőek (mint "Lindsey Lohan" vagy "orosz menyasszonyok").

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.