A két processzorgyártó a Computexen is egymásnak feszült, az Intel a nagy számokra és a biztonságra játszik, míg az AMD piaci réseken át próbálkozik. A tavaly még marginálisnak tűnő egybegépekben pedig egyre többen látnak fantáziát.
A főként mobil eszközöktől hemzsegő tajpeji Computex kiállításon kiderült, hogy képzeli a közeljövőt a két nagy processzorgyártó. Saját eseményeken és partnereken keresztül is hangoztatja mindkettő saját megoldásának előnyeit, miközben néhány hardvergyártó partner már az új szabványokat is továbbgondolta.

Magabiztos óriás, törekvő harcos Az Intel háza táján hatalmas újdonságokról nem esett szó, azoknak tehát csalódnia kellett, akik a kiállításra időzített új processzor-bejelentésekre vagy hasonló horderejű friss információkra vágytak. A központi témakörnek ismét az ultrabookok számítottak, amelyekből szinte záporoznak minden gyártó újdonságai. Az Intel szerint idén több mint 110 különféle modell jelenik meg a szabványra épülve, amely ráadásul új elemeket is felvonultat, többek között a Windows 8 őszi érkezésére felkészülve.



A processzorgyártó előadásán egyrészt az ultrabookok egyre több képviselőjében megjelenő érintőkijelzőket említették, amely egyértelműen a Microsoft legújabb rendszerére épít. Szintén új megközelítésnek számít a hibrid, szétválasztható dizájn, amelyet a billentyűzetes, dokkolós tabletek világából emeltek át. Az Asus Transformer Book jó példa az új megközelítésre: az eszköz olyasmi, mint a sikeres Transformer tabletek felnagyított változata, ahol a kijelző a billentyűzetről leválasztva táblagépként is megállja a helyét.

Ehhez képest az AMD igyekezett tonnányi új technológiát bemutatni, hogy valamelyest visszamerészkedjen a fényre az Intel árnyékából. A "kisebbik processzorgyártó" egyrészt Brazos 2.0 platformját promotálta, amelynek fő előnyeiként a magasabb teljesítményt és a még hatékonyabb energiagazdálkodást emelték ki.

Az új platformra épülő erőgépek mellett azonban az AMD is igyekezett processzorainak teljes körű felhasználására helyezni a hangsúlyt: Windows 8-alapú táblagépeket is bemutattak, hangoztatva, hogy az év végéig tucatnyi nagy gyártó hoz ki tableteket az ő lapkáikra alapozva.

Bár az egybegépek fejlődése miatt kissé háttérbe szorultak a nettopok, tehát miniatűr asztali kliensgépek, az AMD ezen a téren is bemutatott egy újdonságot. A LiveBox egy tenyérnyi PC, amelyben kétmagos, 1 gigahertzes processzor dolgozik külön grafikus vezérlő, 1 gigabájt memória és 64 gigabájtos SSD mellett. A prototípusba két USB, egy gigabites Ethernet és egy HDMI port került, de még Bluetooth 4.0-t, 3G adaptert és egy belső tápegységet is képesek voltak belezsúfolni, így az apró szappantartó a "leghordozhatóbb" asztali gépnek számít. Megjelenésének időpontjáról és árazásáról még nincs pontos információ, de az infómorzsák alapján a legtöbben úgy vélik, a szabványhoz csatlakozó gyártók ősszel már kiadják első modelljeiket, amelyeket remélhetőleg nyomott árakon kínálnak majd.



Mobilitás minden szinten Emellett a Computex továbbra is a gyártók újabbnál újabb mobil megoldásairól szól. Érdekes módon ultrabookokon kívül egyre többen látnak fantáziát az egybegépekben: All-in-One megoldásokat mutatott be többek között a Toshiba, az MSI, a Lenovo, de már ezen a téren is akadnak újító kísérletek. Az Asus például ebbe a kategóriába is magával hozta a "legó-szemléletet", a Transformer AIO ugyanis egy olyan egybegép, amelynek 18,4 hüvelykes kijelzőjét le lehet választani a mögötte lévő gépházról. Míg "egészben" használva a dokkolóban lévő, Intel alapú hardveren fut egy Windows 8 rendszer, a kijelzőt leemelve egy különálló, Androidot futtató óriás-tabletet kapunk.



Zuhognak az ultrabookok, mint a nyári zápor
HP: olcsó ultrabookok és még olcsóbb klónok
A Dell nem lelkesedik a Windows 8-ért

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.