Hírügynökségi jelentés szerint Eric Schmidt még januárban látogatást tesz a szinte hermetikusan lezárt diktatúrában. Az út a kiszivárgott hírek alapján magánjellegű és humanitárius célzatú, de a látogatás üzleti tárgyalásoknak is megágyazhat.
Különleges túrát tervez még ebben a hónapban a Google elnöke az Associated Press értesülései szerint. Eric Schmidt Új-Mexikó állam korábbi demokrata párti kormányzójával, Bill Richardsonnal közösen fog Észak-Koreába látogatni. Az út a nevük elhallgatását kérő informátorok szerint magánjellegű és humanitárius célokat szolgál, de ennél többet nem kívántak elárulni, mivel a téma egyelőre hivatalosan nem került nyilvánosságra.

Mióta a közvetlen irányítást visszakerült a régi-új vezérigazgató, Larry Page kezébe, Schmidt többek között a cég nemzetközi kapcsolatait próbálja a Google számára kedvező irányba alakítani. Hasonló, bár némileg extrémebb feladatot tölt be Richardson az amerikai politikai életben. A demokrata párti politikus gyakran látogat olyan országokba, amelyek meglehetősen hűvös viszonyban vannak az USA-ban, hogy tárgyalásokkal próbáljon egy-egy ügy kapcsán megoldást találni. 



Kim Dzsong Un újévi beszéde a YouTube-on

Sötétség és tehetség ■ Észak-Korea gyakorlatilag a teljes digitális sötétség állapotában leledzik jelenleg. A lakosság csak az állami csatornák tartalmait tudja elérni egy nemzeti intranetes hálózaton, valódi internetkapcsolattal mindössze néhány ezer, megfelelően kiválasztott személy rendelkezik. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nincs képzett informatikai gárda az országban. Ennek egyik jele, hogy a hírek szerint körülbelül 3000 főt számlál a hadsereg kiberhadviselésre szakosodott részlege, valamint az is, hogy már több külföldi cég bíz meg fejlesztési munkákkal észak-koreai csapatokat, az internetes kapcsolat hiánya miatt egy sajátságos, lokalizált formában.

A technológia és a tudomány erősítését nevezte meg az egyik legfontosabb teendőnek újévi beszédében Kim Dzsong Un, aki apja halála után tavaly vette át az ország irányítását, de azt nem tudni, ennek van-e köze Schmidt januári látogatásához. Az internet nyilvánosságától rettegő rezsim valószínűleg nem a világháló és a szabad keresés elterjesztésében látná a meghirdetett technológiai forradalom sarokkövét, ám szakértők nem tartják elképzelhetetlennek, hogy bizonyos Google szolgáltatásokra, illetve a cég szakértelmére lenne igény az állampárt oldaláról. Érdekesség, hogy az észak-koreai rezsim hivatalosan is használja az internet és a Google adta lehetőségeket, hiszen propagandaanyagai több dedikált csatornán is elérhetők a YouTube-on.

Keleti gyakorlat  A mostani látogatás annak fényében is pikáns, hogy a keresőóriás 2010-ben nagy csinnadratta közepette kivonult Kínából az állampárt cenzúrára irányuló törekvései és egyéb ellenséges lépései miatt. Igaz, ezt a szabadságharcos pózt sokáig nem sikerült fenntartani, mert egyrészt nem is teljesen fordított hátat a távol-keleti hatalomnak, másrészt két év elteltével további toborzásba és a cenzúrát nem érintő szolgáltatások helyi piacának fejlesztésébe kezdett a vállalat.
 
Észak-Korea belopakodik az Apple Store-ba
A Google két év után visszatér Kínába

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.