Miközben itthon az utóbbi években a kiskereskedelmi forgalom visszaesett vagy jó esetben stagnált, a webáruházakban elköltött pénzek folyamatosan nőnek. Kár, hogy utóbbi még mindig csak alig 2,5 százalékát adja a teljes tortának.

A hazai kiskereskedelmi forgalom egésze szempontjából két nehéz év után 2011-ben némi javulás látszott, hiszen a forintban mért forgalom bár csekély mértékben, de nőtt, meghaladva ezzel a 2008. évi szintet. A gyakorlatilag stagnálásnak tekinthető növekedéssel szemben az internetes kereskedelem az elmúlt időszakban is évről évre egészséges arányban tudott növekedni - derül ki a most nyilvánosságra hozott Jelentés az internetgazdaásgról című kutatásból.

Van hová nőni  A GKIeNET és a T-Mobile közös felmérése nagyjából hasonló számokat közöl, mint a szintén a héten publikált, szintén webshopok között végzett kutatás. A tavaly realizált nagyjából 155 milliárd forintos forgalom immár a teljes hazai kiskereskedelmi költés 2,4 százalékát adja. Ez természetesen még mindig túl kevés ahhoz, hogy a teljes képen érdemben változtatni tudjon ez a növekedő szegmens. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy az egyre nagyobb internetes lefedettség mellett maga a válság is fűti az e-kereskedelem növekedését, hiszen az interneten nagyon könnyen összehasonlíthatók az árak, így itt a legkönnyebb a lehető legjobb ajánlatot felkutatni.

A magyarországi internetes kiskereskedelmi forgalom (millió Ft)


Ennek megfelelően nem meglepő az a csaknem 80 százalékos arány, amely az internetet vásárlást megelőző információszerzésre használók csoportját mutatja. 2011 végén az elmúlt egy évben online vásárlók száma 1,4 millió fő volt, ami a 14 év feletti internetezők nagyjából egyharmada. Ez az arány Csehországban jóval magasabb, de például Romániában alacsonyabb. (Legalábbis a mostani tanulmány készítői szerint. Egy másik, néhány hónappal ezelőtti felmérés pont arra mutatott rá, hogy Románia sok szempontból fejlettebb az e-kereskedelemben hazánknál.)

A kutatásból kiderül, hogy online vásárolni megéri: nem csak az árakat lehet könnyen ilyen módon összehasonlítani, sok kereskedő az elektronikus csatornán keresztül értékesített termékekre kedvezményt nyújt, illetve valamilyen többlet értéket csomagol ahhoz.

Élelmiszerre
költik a magyar netezők a legtöbb pénzt. Dobogós még az IT és a szórakoztatóelektronika.
Az összegek nagyságrendje alapján változatlanul élelmiszer és élelmiszer jellegű termékeket értékesítettek legnagyobb arányban az interneten. A képzeletbeli dobogó második helyén a számítástechnikai eszközök, a harmadikon pedig a szórakoztató elektronika és műszaki cikkek szerepelnek. A könyv, újság, magazin kategória csak a negyedik helyen szerepel, míg rendkívül gyors növekedést mutatva a ruházati termékek állnak az ötödik helyen. Ez utóbbi termékcsoport esetében az elmúlt két évben jelentős forgalomnövekedés tapasztalható, ami köszönhető egyrészt új üzleti modellek megjelenésének (pl. zárt vásárlói klubok), másrészt a női vásárlók egyre erőteljesebb jelenlétének. Egy online vásárlás átlagos értéke 2011-ben 7000 forint körül alakult. (Ez az adat élesen különbözik a már említett másik hazai felmérés eredményétől: ott 28 567 forintra jött ki egy átlagos tranzakció értéke.)

Internet és kutyagolás  A magyar fogyasztók árérzékenységét semmi sem mutatja jobban, minthogy az internetes áruházak körében évek óta fokozatosan növekszik a személyes átvétel aránya. Mindez nem jelenti azt, hogy a futárszolgáltatok által kézbesített csomagok mennyisége csökkenne (sőt nő), csak azt, hogy az internetes vásárlók folyamatosan bővülő tábora inkább a szabadidejének egy részét áldozza fel a termékek átvételére, mintsem hogy a kiszállítást válassza. Ennek köszönhetően az elmúlt két évben igen sikeresek lettek az úgynevezett Pick Pack Pontok, amelyek jelenleg az ország 87 településén nyújtanak átvételi lehetőséget a kiszállítási költséget sokallóknak. Ugyanakkor egyre több, korábban csak online módon értékesítő kereskedő üzlethelyiséget nyit, hogy nála lehessen a terméket átvenni.

Az internetes bankkártyás fizetés aránya évről évre növekszik, de még mindig csak 5 százalékát teszi ki az összes fizetési módból a kiskereskedelmen belül (a szolgáltatásokat is hozzátéve az arány jelentősen javul, megközelítőleg 12%-ra). A leggyakrabban használt fizetési mód az online kiskereskedelemben ugyanakkor változatlanul az utánvét, mutatva, hogy a magyar fogyasztók többsége akkor fizet a legszívesebben a termékekért, amikor azt átveszi.

Lassan okosodnak a magyar webáruházak gazdái
Románia beelőzött az e-kereskedelem terén

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.