Négy év múlva 760 milliárd dollárt tehet ki az IT szolgáltatások világszintű piaca – áll az Ovum friss elemzésében. Ezt a számot átlag 4,4 százalékos éves növekedéssel lehet elérni, ami az elmúlt időszakhoz képest szárnyalásnak tekinthető.
Míg tavaly sok informatikai részpiac már komoly növekedést tudott elérni, a szolgáltatásokból befolyt bevétel kevesebb mint 2 százalékkal haladta meg a 2009-es eredményt. Ez a növekedés is elsősorban az indiai outsource megoldásokat kínáló cégeknél jelentkezett, az öt legnagyobb szállító mindeközben visszaesést volt kénytelen elkönyvelni.
Szép remények ■ Az elemzők szerint azonban a „hét szűk esztendő” időszakának idén már vége lehet. 2013-ra körülbelül pedig már 4,5 százalékos éves expanziót tartanak elképzelhetőnek, ami eléri a válság előtti sebességet. Az Ovum szakértője azonban azt is hozzáteszi, hogy ennek ellenére még a továbbiakban is lehetnek kisebb visszaesések. A szegmensek tekintetében várhatóan az üzleti folyamatok illetve az infrastruktúra alapú kiszervezésében érdekelt szállítók járnak a legjobban, mint ahogy szép reményekkel tekinthetnek a jövőbe a támogatási szolgáltatást nyújtó vállalatok is.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak