A kötelező versenyhivatali jóváhagyás után ma hivatalosan is pont került a Palm felvásárlására. A HP ismételten deklarálta, hogy a webOS-re és a meglévő Palm-portfólióra támaszkodva kíván jelentős szeletet kihasítani az okostelefonok és táblagépek piaci tortájából.

A Hewlett-Packard áprilisban jelentette be, hogy 1,2 milliárd amerikai dolláros vételi ajánlatát elfogadta a PDA-k megjelenésében egykor elévülhetetlen érdemeket szerzett, de az okostelefon-piacon komoly gondokkal küzdő Palm. Az akvizíció a mai nappal hivatalosan is végbement. Az ügylet részvényenkénti 5,7 dolláros áron történt, melyet a HP készpénzben fizet ki.

A Palm megvételével a HP birtokába került a technológiai szempontból kiváló kritikákkal illetett webOS operációs rendszer, valamint számos szabadalom is. Az akvizícióval kapcsolatban a cég már korábban is hangsúlyozta, hogy ezzel a lépéssel az okostelefon-piacon túl is látnak lehetőségeket. S miután a Microsoft szoftverrel támogatott HP Slate projektet leállították, több mint valószínűnek tűnt, hogy a webOS átalakított változatával szerelt táblagéppel szeretne majd csatába indulni a HP. A saját tablet azóta névváltoztatáson esett át, és a Hurricane a jelek szerint webOS-alapra épül.

Többfrontos támadás | Ezt erősíti meg a mai sajtóközlemény is, amelyben a cég azt hangsúlyozza, hogy a webOS-re alapozva a jövőben komoly termékportfóliót kíván kialakítani nemcsak az okostelefonok, de a táblagépek és a netbookok piacán is. A tervek kidolgozása és megvalósítása a Palm egykori vezetője, Jon Rubinstein feladata lesz, aki komoly tervezőmérnöki reputációval bír szakmai berkekben. Rubinstein csapatát a HP Személyi Számítógépek Divíziója (PSG) alá szervezik. Az üzletág vezetője, Todd Bradley bízik abban, hogy a HP világszintű támogatásával a webOS-ben rejlő lehetőségeket teljesen ki fogják tudni használni.

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.