2010 első negyedévét csapnivaló eredménnyel zárta a legnagyobb hazai távközlési vállalat. A Magyar Telekom eredményei a nem túl ambiciózus elemzői várakozásokat is alulmúlták.

A Magyar Telekom Nyrt. ma közzétett első negyedévre vonatkozó üzleti számai csapnivaló eredményeket mutatnak. A vállalat bevétele 147,4 milliárd forint lett, ami 7,5 százalékos esésnek felel meg a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. A nettó eredmény ennél is rosszabb állapotokat tükröz: a 16,4 milliárdos profit közel 24 százalékos zuhanást jelent a 2009-es eredményhez képest. A tényt csak súlyosbítja, hogy a piac 17,5 milliárd körüli nettó profittal kalkulált.

Problémát jelentett az erős verseny | A hivatalos közleményben Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági visszaesés és az erős verseny is negatív hatással volt az üzleti teljesítményre. Hangsúlyozta, hogy a társaság arra törekszik, hogy tovább erősítse piaci pozícióját, működési- és költséghatékonyságát.


A lakossági szolgáltatások üzletág bevételei 4 százalékkal, míg a vezetékes bevételek 5,2 százalékkal csökkentek. Az internethez köthető bevételek a szélessávú ügyfélszám bővülésének ellenére szintén csökkentek, igaz, ennek mértéke nem érte el az 1 százalékot sem. A csökkenés mögött az internetszolgáltatások árának általános csökkenése, illetve a már meglévő ügyfelek kedvezőbb díjcsomagra való váltása áll. Egyedüli pozitívumként a tévészolgáltatásokból származó bevételek 18 százalékos emelkedését lehet említeni.A lakossági mobil bevételek 3 százalékkal, 43,7 milliárd forintra. Ebben a szegmensben a forgalom növekedése nem tudta ellensúlyozni az ügyfélszám és az átlagos árszínvonal csökkenését. A mobil szélessávú piac ugyanakkor tovább bővült, a lakossági mobil internet ügyfelek száma meghaladja a 357 ezret, ami 84 százalékos bővülés a bázishoz viszonyítva.

A cégek sem költöttek | A vállalati ügyfélkört nézve a szolgáltatások üzletág bevétele 7,7 százalékkal, 39,6 milliárd forintra csökkent, míg a vezetékes bevételek drasztikusan, 12,2 százalékkal estek. Ezt a cég azzal magyarázza, hogy az ügyfelek a rossz gazdasági környezetben visszafogták ilyen irányú költségeiket. A szegmens mobil bevételei szintén elmaradtak (4,9 százalékkal) az egy évvel ezelőtti teljesítménytől.

A rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek 6,8 százalékkal 12,7 milliárd forintra csökkentek. Ennek okát elsősorban abban látja a Magyar Telekom, hogy a gazdasági környezetre válaszul a magán- és közszférában egyaránt visszaestek a beruházások.

Macedóniában a bevételek 11,8 százalékkal, 18,4 milliárd forintra, míg Montenegróban 9,4 százalékkal, 7,4 milliárd forintra mérséklődtek. Az árfolyamhatás kiszűrése után viszont a csökkenés lényegesen kisebb: 4,4 illetve 1,7 százalékos.

Összenő, ami összetartozik: robotkutyák védik az MI-szervereket

A ChatGPT-t és társait kiszolgáló adatközpontok nem "csupán" rengeteg pénzt és erőforrást emésztenek fel, de folyamatos ellenőrzésük és védelmük is komoly feladat.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.