Az immár hagyományosan kiosztott Év Internetes Kereskedője Díjat idén a bookline.hu érdemelte ki, ezzel harmadik elsőségét aratta a díj 2005-ben indult története során.
Hirdetés
 

Az Év Internetes Kereskedője Díj eredményhirdetésére és ünnepélyes átadására 2010. november 9-én a CIB Bank székházában került sor. A cím elnyerésével a bookline.hu – amely a hatodik alkalommal megrendezett verseny története során harmadjára nyerte el a díjat – jogot szerzett arra, hogy egy évig használhassa Az Év Internetes Kereskedője 2010 címet.

Ígéretes innováció A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztotta Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is. Ezt a brands.hu oldalnak ítélték oda. Idén második alkalommal osztották ki Az Év Innovatív Internetes Kereskedője díjat, amelyet ezúttal a bluechip.hu mondhat magáénak.

A verseny keretében a fődíj nyertese mellett a szervezők nyilvánosságra hozták a zsűrizés pontozása alapján a második, illetve harmadik helyezettet. Ez alapján a második az edigital.hu, a harmadik helyett pedig a jateknet.hu lett.

A válság alatt megduplázódott a hazai e-boltok forgalma
Lehet szavazni a legjobb internetes kereskedőre

A fogyasztók tájékoztatási is szempont A zsűri a döntés során értékelte a kereskedők pályázatát, melyben kiemelt szempontként szerepelt a vállalkozások üzleti modellje, az elért üzleti eredmények, a honlapok színvonala, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minősége és nem utolsó sorban, hogy mennyire felhasználóbarát. Az elismeréseket a közönségszavazatok száma alapján a legjobb 30-ba jutott kereskedők közül választották ki.

Valóban elhozza a vibe kódolás korát a Claude Opus 4.6?

Claude-ot Claude-dal építünk, olvasható az Athropic bejelentésében, melyben az Opus 4.6 modelljük főbb újdonságait dicsérik.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.