A Microsoft évek óta egyre kevesebb sikerrel próbálkozik azzal, hogy a Firefoxra, Chrome-ra és egyéb böngészőkre átszokó felhasználókat meggyőzze saját böngészője nagyszerűségéről. Egy új webes kampánnyal most furcsa fordulatot vett a redmondi vállalat hangvétele.
Hirdetés
 
Furcsa tud lenni, amikor valaki folyton azt bizonygatja, hogy a terméke mennyivel jobban működik, mint a versenytársak megoldásai, miközben tisztán látható, hogy a tények mást mutatnak. Ezek a tények jelen esetben az Internet Explorertől egyre nagyobb arányban elforduló felhasználókat jelentik - a meredeken csökkenő részesedés ellenére a Microsoft eddigi kommunikációja mintha tudomást sem vett volna a népszerűség elvesztéséről. Sokak szerint a faramuci helyzet valahogy úgy nézett ki, mint a Monty Python csoport egyik klasszikus jelenete, amelyben Atlantisz vezetői még fulladozva sem ismerik el a sziget süllyedését.

Imádják utálni A szokásos fellengzős kommunikációs megoldásokat hátrahagyva egy érdekes kísérlettel, szinte 180 fokos fordulattal próbálkozik most a Microsoft az Internet Explorer felvirágoztatására. A nemrég elindult browseryoulovedtohate.com webcím jelentése: a böngésző, amelyet imádtál utálni. Ezek szerint Redmondban végre szabad kimondani a tényt, hogy bizony a felhasználók többsége nem szereti az IE-t.



Ráadásul annyira szabad, hogy egyenesen az új kampány vezérelve lett az emberek általános elutasítása. A Microsoft egyenesen humorossá vált a weblap egyes üzeneteiben, ahol egykor kedvelt, majd sokáig elfeledett, majd újra divatossá váló dolgokkal példálózik. Egy viccesnek szánt grafikonon szerepel például a tablet, amely Mózes táblái után évezredes eltűnés után a táblagépek formájában ismét mindenki kedvence lett, vagy épp a madár alapú kommunikáció, amely a galambposta eltűnése után a Twitter formájában éledt újjá.

A weboldal egyik videójában, amely egy pszichológusnál játszódik és egy "mániákus Internet Explorer-letörlőről" szól, még az a klasszikus mondat is elhangzik, amelyet a legtöbb IE-ellenző valóban állít, miszerint a Microsoft böngészője csak arra jó, hogy más böngészőket letöltsünk vele a Windows telepítése után.



Innen szép nyerni Az új megközelítésre (vagy sokak szerint a csodára) szüksége is van a Microsoftnak, jobban mint eddig bármikor. A StatCounter Global Stats adatai szerint az Internet Explorer részesedése a böngésző eddigi történetének mélypontjára jutott. Nemzetközi szinten már csak a böngésző-torta 35,5 százalékos szeletét birtokolja (így egy év alatt 10 százalékot zuhant a népszerűsége), de egyes régiókban még ennél is siralmasabb a helyzet. Magyarországon a tavaly februári 22 százalékról mára mindössze 14,75 százalékra esett vissza a hajdan egyeduralkodó böngésző támogatottsága.

Nagy szám! A Chrome 2012-ben megeszi az Internet Explorert
Windows 8-on se marad egyedül az Internet Explorer

Ez az alkalmazás figyelmeztet rá, ha valaki a közelben okosszemüveget használ

A hobbiprojektként kiadott Nearby Glasses azokat az egyedi azonosítókat keresi, amelyeket a minősített Bluetooth-termékekhez rendelnek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.