A szöveges hirdetéseket, szponzorált találatokat már megszokhattuk a Google keresőjében: mostantól már a képkeresőben is tesztelik a reklámok elhelyezését és működését.
Logikus ötlet volt a Google részéről, hogy szakított a webes hirdetések körében jó ideig domináns banneres megoldásokkal a webes kereső találati listájában. A kiemelt találatok nem különülnek el az oldal többi tartalmától, mint egy színes, villogó kép vagy Flash animáció, és persze fontos, hogy a jól megcélzott hirdetések tartalmilag is kapcsolódnak a keresett kifejezésekhez, így nagyobb az átkattintási arány is. Nem meglepő tehát, hogy a szintén népszerű képkeresőben viszont az igazán oda való módszerrel, a reklámokat tartalmazó képek beágyazásával kísérleteznek.


Mindent a maga helyére A Google hivatalos közleményben jelentette be, hogy globális szinten is nekilát a képkereső aloldalon elhelyezett hirdetések tesztelésének. Bár az Egyesült Államokban és Angliában már rövid, eseti jelleggel előfordultak képes hirdetések az Images aloldalon, ám ahhoz, hogy a lokalizált tartalmak, nemzetközi használati trendek és egyéb körülmények, követelemények is beépülhessenek egy véglegesen elindított, folyamatos szolgáltatásba, különféle próba-hirdetések, tesztek és elemzések szükségesek.

A képkeresőbe természetesen a képek lesznek a legalkalmasabbak hirdetési felületként, és az is egyértelmű, hogy a reklámok itt is a keresett kifejezéssel lesznek összehangolva: a Google AdWords hivatalos blogján megjelent mintaképen is az látható, ahogy a sportcipők képeire kereső felhasználók egy Converse modelleket kínáló széles fotócsíkkal lesznek "gazdagabbak", amely a keresési találatok tetején jelenik meg.

Interjú a Google új hazai vezetőjével
A Google változtat védjegykezelési politikáján
Betűről betűre keres a Google

Jól ismert módszerek A képes hirdetések megrendelése is szinte teljesen a szöveges AdWords metódusaira épül, ugyanúgy targetálhatjuk a feltöltött képeinket a megjelenések száma, célcsoportja, a keresett kifejezések szerint, és a fizetési lehetőségek kalkulálása is a már megismert módokon lesz lehetséges.

A közlemény szerint a mostani "leaderboard" formátum mellett folyamatosan kísérleteznek új, hatékony megjelenési formákkal. Egyelőre nem kell csodálkozni, ha egyes képkereséseknél megjelenik, másoknál pedig eltűnik a hirdetés, mivel különböző régiókban, más és más felhasználói csoportokkal, keresőszavakkal folyik a rendszer finomhangolása, melynek végleges bevezetéséről még nem közöltek részleteket.

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.