Nagyra törő tervekkel vág neki a következő időszaknak az Enterprise Communications átalakulásával létrejött vállalat. Jövőre az egészségügyi IT piac meghatározó szállítójává szeretne válni új termékével, a Magyar Villamos Művek infrastruktúráján pedig távközlési szolgáltatásokat nyújtana.
Amint arról a Bitport is beszámolt, a Siemens Enterprise Communications hazai leányvállalatát 2010 áprilisában a magyar magánszemélyek tulajdonában álló Young B.T.S. Kft. leányvállalata, a Young Investment Kft.
vásárolta meg. A vállalat a Siemens kommunikációs megoldásokra fókuszáló regionális cégeinek magyar megfelelőjeként 2007. január elsejétől működött, elsősorban a nagyvállalati szegmens igényeit kiszolgálva.
Három új üzletág ■ Az Enterprise Communications Magyarország Kft. idén szeptembertől az eddigi üzleti távközlési megoldásszállító tevékenység mellett három új üzletággal, Enterprise Group néven működik tovább - jelentette be a cég csütörtöki tájékoztatóján
Orbán Előd, az Enterprise Group ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a cég jogelődje 2007-ben még 3 milliárd forint árbevételt ér el, ezt követően azonban mind a forgalom, mind az eredmény drasztikusan romlott. A tulajdonosváltás évében a cég 2 milliárd forintos árbevételt ért el.
A cégcsoport idén 2-2,2 milliárd forint összegű árbevétellel számol, míg üzleti eredménye a többszörösére nő. Az üzleti tervek szerint 2012-re az eredmény további 25 százalékos növekedését várják, 2013-14-re pedig már 4-5 milliárd forintos bevétellel kalkulálnak. Az Enterprise Group munkatársainak száma jelenleg 57 fő, jövő év végére pedig 80-100 főre bővítenék a létszámot.
Új üzleti lehetőségek ■ A cég ügyfelei közé tartozik számos hazai nagyvállalat és közigazgatási szervezet, így többek között az E.ON Hungária, a Paksi Atomerőmű, a Magyar Honvédség és az Országos Mentőszolgálat is. Orbán Előd hozzátette: a
Magyar Villamos Művekkel közösen jövőre telekommunikációs szolgáltatásokkal akarnak a piacra lépni; emellett a 2012-es üzleti lehetőségek között említette a
112-es egységes segélyhívó projektben való esetleges részvételt is.
Az ügyvezető igazgató szerint a távközlési megoldásszállítás hazai piaca hosszabb távon is szűkül, részben emiatt is döntöttek a portfolió szélesítése mellett. Ez alapján a jövőben külön üzletág foglalkozik majd rendszerintegrációval, alkalmazásfejlesztéssel, illetve tanácsadással.
A rendszerintegrációs üzletágon belül elsősorban az adatközponti megoldásokra, illetve a hálózati, hálózatbiztonsági megoldásokra fókuszálnak. A tanácsadási üzletágon belül SAP-tanácsadással, üzletifolyamat- és dokumentummenedzsmenttel, valamint call és contact centerek kialakításával foglalkoznak majd.
Vezető szerepre törnek ■ A legnagyobb reményeket az alkalmazásfejlesztési üzletághoz fűzik, amely ez év végétől, vagy a jövő év elejétől egy, a fekvőbetegellátástól a háziorvosig terjedő szolgáltatásokat teljeskörűen és integráltan támogató medikai alkalmazást kínál majd. Orbán Előd hangsúlyozta: jelenleg a hazai egészségügyi szoftverpiacot
három nagy szállító dominálja, az egészségügyi intézményekkel kötött szerződéseik jelentős része azonban a jövő évben lejárnak.
Az Enterprise Group vezetője úgy véli, hogy a konkurenseknél modernebb felhasználói interfésszel és fejlettebb adatbázis-kapcsolattal rendelkező megoldást fognak tudni kínálni az intézményeknek, és néhány éven belül a piac vezető szállítójává akarnak válni.