Ez az ősz a mobilpiac legmozgalmasabb periódusa lehet, amennyiben a WSJ értesülései beigazolódnak. A Nokia mobilos részlege után ugyanis hamarosan elkelhet a BlackBerry is.
Alig pár napja jelentette be a Microsoft, hogy az egykori mobilos egyeduralkodó finn cégtől közel 5,5 milliárd euróért megvásárolja a Nokia Devices & Services, azaz Eszközök és Szolgáltatások divíziót és a szükséges licenceket. Könnyen lehet, hogy ez az esemény katalizálja a kanadai BlackBerry környékén zajló történéseket is. A Wall Street Journal mindenesetre úgy értesült, hogy akár már november környékén lezárulhat a szintén jobb napokat is látott mobilgyártó önálló pályája.


Alulra kerültek...

Eladó a menyecske!  A BlackBerrynél már augusztus első felében felállt egy munkacsoportot, amelynek feladata a hivatalos kommunikáció szerint a különböző stratégiai lehetőségek feltérképezése volt. Hogy ezeknek az információknak a birtokában lehetővé váljon a cég értékének növelése, és a BlackBerry 10 alapú készülékek egyre nagyobb körben való elterjesztése. Azt azonban már akkoriban is világosan lehetett látni, hogy mindez valójában már leginkább a potenciális vásárlók "táncba hívásáról" szól.

A hivatkozott WSJ tudósítás témában jártas forrásokra hivatkozva azt állítja, a lehetséges felvásárlókkal azóta megtörténtek az előzetes tárgyalások, és jelentősen leszűkült a lehetséges kérők köre. A lap azt is tudni véli, hogy a kanadai cég menedzsmentje sürgősen, lehetőleg novemberig tető akarja hozni az eladást.

Hogy mennyiért és kinek kell majd a BlackBerry, az egyelőre jó kérdés, mindenesetre szakmai és pénzügyi befektetők egyaránt szerepelnek a lehetséges vásárlók listáján. Előbbire konkrét példaként az amúgy is remekül teljesítő Lenovót hozták fel, míg utóbbiak közül már korábban felröppent a Silver Lake Partners magántőke-befektetői csoport neve, akiket már a Dell részvényeinek kivásárlása kapcsán is emlegettek, de újabb kérőként szóba jött egy kanadai nyugdíjkezelő alap is.

Hasonló kórtörténet  A BlackBerry (korábban Research In Motion) pályája sok hasonlóságot mutat a Nokia mobil üzletágának történetével. A teljes fizikai billentyűzet és az erős vállalati funkciók miatt a cégek körében sokáig elsöprő népszerűségnek örvendő gyártó nem tudott időben reagálni az Apple iPhone-jára, illetve később a Samsung vezette androidos fenyegetésre. A probléma beismerésének egyértelmű jeleként tavaly januárban félreállt az alapító vezérigazgatói páros, ám az új főnök által felvázolt átpozícionálás sem járt sikerrel.

A kanadai gyártó utolsó utáni reménye az új operációs rendszerében, a BlackBerry 10-ben és az erre épülő új termékvonalban volt. És bár a kezdeti számok biztatóan alakultak, a lendületet nem sikerült megőrizni. Mostanra világossá vált, hogy sem a BB-s tradícióval szakító, érintőképernyős Z10, sem a fizikai QWERTY billentyűzettel rendelkező Q10 nem hozta az elvárt eladásokat. A gyenge második negyedév után nem sokkal hívták életre a cégnél a cikk elején említett bizottságot, melynek munkája a WSJ értesülései szerint hamarosan a végéhez közeledik. Néhány hét, és kiderül, milyen eredménnyel kínálták portékájukat.

Eladósorba került a BlackBerry
Nem teljesítettek fényesen a BlackBerry 10-es mobilok
 

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.