Megtette kötelességét ■ A netbookokat – vagy mini PC-ket – sokan nem is tekintik külön kategóriának, egyszerűen csak a fogyasztók csökkenő vásárlóerejére reagáló, torzszölött kis noteszgépeknek tartják azokat. A műfaj mindenesetre elég sikeresnek bizonyult ahhoz, hogy minden jelentős gyártó beszálljon, és az elmúlt három évben elárassza a boltokat saját netbook-értelmezéseivel. A táblagépek elsöprő sikere, utóbb pedig az Intel által életre hívott ultrabook szabvány azonban elszívta a levegőt az olcsó hordozható PC-k elő, amelyek már egyetlen fegyverükkel, vagyis alacsony árukkal sem képesek felkelteni a vásárlók érdeklődését.
A gyengülő kereslet és a fagyponthoz közelítő árrés miatt az iparági szereplők is sorra jelentik be, hogy felhagynak a netbookok gyártásával. Az Asus és a Samsung már korábban közölte, hogy elvágja szóban forgó termékvonalait; előbbi 16, utóbbi 10 százalék körüli részesedéssel rendelkezett nyár végén a netbookpiacon. Ugyan a 22 százalékkal vezető Acer nemrégiben tisztázta, hogy a tabletek rovására is elkötelezett marad a kategória mellett, de sok mindent elárul, amikor egy terméktípus kapcsán már az Indiában és Indonéziában rejlő lehetőségeket vagy az oktatási felhasználást kezdik emlegetni.
Jön az új műsor ■ A legutóbbi hírek szerint a Dell sem erőlteti tovább az olcsó hordozható PC-ket, és nem csak az Inspiron Mini sorozat tűnt el a vállalat oldalairól, hanem az Intel jövőre érkező, integrált grafikus vezérlővel rendelkező Cedar Trail platformjával sincsenek tervei. A netbook-tablet hibrid Inspiron Duo állítólag jól fogy, és egyelőre marad a Dell kínálatában, bár a céges fanfárokon kívül nem sok jelét lehet tapasztalni a fura notesz sikerének. A gyártó a trendnek megfelelően a magasabb profitot termelő modellek felé fordul, és a jövőre beinduló ultrabook-bizniszre teszi fel a pénzét.
Asus Transformer Prime: megfogdostuk a világ első négymagos tabletét
A processzoroknak is fáj a merevlemezhiány
A processzoroknak is fáj a merevlemezhiány
Az Intel ultrabook specifikációja a MacBook Air gépek állít konkurenciát. Egy ultrabook összecsukva sem vastagabb 20 milliméternél, és a jelenlegi laptopokhoz képest akár 50 százalékkal kevesebbet fogyaszt, miközben a chipgyártó 22 nanométeres gyártástechnológiával készülő Ivy Bridge processzorai hajtják. Mindezt persze a megfelelő árcédula teheti kelendővé, így az ultrabookok árát az ajánlás szerint 1000 dollár alatt kell tartani. A feltételeknek megfelelő laptopokat már a Tohiba és a Lenovo is bejelentett, ám tömegesen csak jövőre önhetik el a piacot – ugyanakkor az Intel azt prognosztizálja, hogy 2012 végére már ezek adják majd a notebook-eladások 30 százalékát.
Nagy felismerések ■ Ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk, mindenki az Apple-höz képest határozza meg magát, így az ultrabook kapcsán sem csak a MacBook Air, hanem már az iPad sarokba szorításáról is beszélnek. Bár az Intel kezdeményezése nagyon is ésszerű, és valószínűleg megfelelően sikeresnek bizonyul majd, mégis elég kiábrándító, hogy a vezető gyártók időről időre feltalálják a spanyolviaszt. Most éppen a Dell marketingigazgatója fejtette ki, hogy a jövőben a vékony, erős gépekben látnak igazán fantáziát; eddig nyilván a gazdaságtalan operációs rendszerre szabott, vaskos laptopokat kereste mindenki, amelyekkel hálózati töltő nélkül az ajtón sem érdemes kilépni.













