Újra felugrott a HTC részvényeinek árfolyama, miután a tajvani telefongyártó egy felemás várakozásokkal teli hónap után stabilan növekvő eladásokat jelentett.
Hirdetés
 
A HTC júniusa nem kezdődött valami fényesen, a hónap eleje eleje óta ugyanis folyamatosan zuhant tőzsdei papírjainak árfolyama, összesen 19 százalékkal alulmúlva a nyár legelején elért szintet. A részvénybukta oka az akkori pénzügyi előrejelzés korrekciója volt: a tajvani vállalat az általános mobilpiaci trendek alapján úgy módosította havi terveit, hogy az addigi növekedés helyett legfeljebb szintentartást jósolt forgalom terén. Most úgy tűnik, hiábavaló volt az óvatosság, mivel a HTC eredményei továbbra is javultak.



Pozitívan, de óvatosan
A HTC havi pénzügyi jelentése szerint 87,8 százalékkal növelték konszolidált forgalmukat az előző év júniusához képest, ami valóban elmarad a májusi 116 százalékos aránytól, de a korábban megfogalmazott aggodalmak ellenére még mindig erős növekedést jelent.

A jelentés ráadásul a tervezett időpontnál négy nappal korábban került nyilvánosságra, elemzők szerint azért, hogy enyhítse a júniusi megszorítások miatti tőzsdei visszhangot. Ez továbbra sem jelenti azt, hogy az okostelefon-piac, és benne a HTC újra három számjegyű növekedésekre számíthat, a szegmensre ugyanis egyre fokozódó pesszimizmus jellemző. Az elmúlt időszakban egyes kimutatások szerint megtorpant az okostelefonok szárnyalása, és lehetséges, hogy a folyamat az év második felében is kitart.

Óriási Mango-telefont épít a HTC
Európába jön a HTC 3D-s telefonja
Tollas hibrid: HTC Flyer tablet teszt

A HTC-től mindenesetre 50 millió okostelefon eladását várják a szakértők 2010-ben. A jelenleg nyilvánosságra került tervek szerint ezek nagy része továbbra is Android operációs rendszerrel kerül majd forgalomba, bár előkerültek fotók egy óriási kijelzővel szerelt, Windows Phone 7 Mango alapú készülékről, az Eternityről is.

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.