Elképzelhetetlenül sok pénzt termelt legutóbbi negyedévében a dél-koreai cég, ám az egymásra licitáló elemzőknek csalódniuk kellett: kiderült, az okostelefonok piacán sem tart örökké a turbó fokozat.
Hirdetés
 
57 ezer milliárd won forgalom mellett várhatóan 9,5 ezer milliárd won eredményt ért el üzemi szinten a világ legnagyobb okostelefongyártó cége, a Samsung. (1 forint nagyjából 5 wont ér - a szerk.) Az előzetes számokat a június végén zárt második negyedéves periódusról most tette közzé a dél-koreai cég, amelynek részvényei közel négy százalékos eséssel reagáltak a történelmi rekordnak számító üzemi eredményre.

A Galaxy S4 és mini kiadása: minden szinten

Gyenge rekord ■ Hiába sikerült ugyanis a bevételt közel 20, az üzemi eredményt pedig majdnem 50 százalékkal megfejelni az előző év azonos időszakához képest, ha a piaci elemzők még ezeknél a számoknál is merészebb csúcsokról álmodoztak. Bár a válallatvezetés már korábban is tett lépéseket azért, hogy felhívja a figyelmet a megalapozatlanul optimista várakozásokra, az elemzői konszenzus 1600 milliárddal nagyobb forgalmat és a lélektani 10 ezer milliárd wonos üzemi eredményt gondolt üzletileg elérhetőnek.

A Samsung portfóliója a más eszközökbe szerelt kijelzőktől a televíziókon át a félvezetőkön keresztül egészen a számos méretben gyártott okostelefonokig és táblagépekig terpeszkedik, ám az utóbbi időben a mobil eszközök és különösen az okostelefonok hozzák az eredmény túlnyomó részét. Ennek megfelelően különösen fontos a cég számára, miként szerepelnek új modelljei ezen a területen.

Milliónyi probléma ■ Idén tavasszal kiválóan debütált a gyártó legfrissebb csúcskészüléke: a Galaxy S4-nek nem volt szüksége egy hónapra se, hogy átlépje a 10 millió leszállított darab szintjét. Az eggyel korábbi modellnek, az S III-nak a 10 milliós eredményhez még 50 napra volt szüksége, az S II 5 hónap alatt érte el ezt a számot, míg a sorozatot nyitó Galaxy S-ből 7 hónap alatt szállítottak le 10 millió darabot. A széria idén januárban érte el az összesített 100 milliós mennyiséget.

Ezzekhez a számokhoz viszonyítva valóban meglehetősen bátran fogalmazták meg jóslataikat a legnagyobb piaci és befektetési elemzők. Az áprilisban debütált Galaxy S4 idei eladásait a JPMorgan 80 millióra, a Morgan Stanley pedig 71 millióra becsülte korábban. De mivel úgy tűnik, hogy a havi 10 milliós szintről körülbelül 7-re esett vissza a bevezetést követően az új eszköz forgalma, így mindkét tekintélyes cég kénytelen volt néhány hete alaposan visszavágni korábbi előrejelzésükből. A JPMorgan 60-ra, míg a Morgan Stanley 61 millióra teszi most a lehetséges eladási volument.

A siker rabjai  A nagy rivális Apple-höz hasonlóan most már a Samsung is a túlzott várakozásokkal kénytelen küzdeni, miközben eredménytelenül próbálják bizonygatni a befektetőknek, hogy az egyre telítettebb fejlett régiókban már nem lehet a korábbi évek rakétázását fenntartani. Mindenesetre sok befektetési szakember úgy látja, túlzottan hevesen reagált a tőzsde az eladási számok visszavágására, és ennek következtében a Samsung papírjai jelenleg lényegesen olcsóbbak ahhoz képest, mekkora üzleti potenciállal rendelkezik a dél-koreai vállalat.

Nyugat-Európa: belassuló mobilpiac
Samsung Galaxy S4: 10 millió egy hónap alatt

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.