
A márciusi katasztrófa ipari hatásai még csak most lesznek igazán érezhetőek
Késői utórengés ■ A harmadik negyedév ráadásul kifejezetten erős volt az iparág számára, az eredeti éves irányszámot is túlszárnyalva 3,5 százalékkal növekedett a harmadik három hónap forgalma az előző év hasonló időszakához képest. Dale Ford, az elemző vállalat alelnöke szerint azonban az év utolsó negyedévében gyűrűzik be az idén tavasszal lesújtó japán földrengés és cunami hatása: 2011 negyedik negyedévében 2 százalékot visszaesik a forgalom a harmadik negyedévhez képest.
A márciusi katasztrófák következményeképpen Japánban ideiglenesen szünetelt, vagy akár azóta is áll több fontos gyár működése, amelyek félvezetőket, illetve chipgyártáshoz használt kellékanyagokat állítottak elő. Jelentősen visszaesett a szigetország közlekedési hálózatának hatékonysága is, így a továbbra is működő üzemekből is csak jóval lassabban és kisebb "adagokban" kerültek az alkatrészek a gyártókhoz és közvetve a vásárlókhoz.
Mennyire rázta meg az informatikát a földrengés?
A thaiföldi áradás a merevlemez-piacot is elmossa
Mélyen az ár-vízben ■ Az iSuppli szerint a történteket leginkább a memória-piac sínyli meg: a főként PC-kben, szerverekben használt DRAM és SRAM memória modulok terén a negyedik negyedévben akár 15 százalékos bevétel-kiesés is elképzelhető. 2012 első hónapjai szintén nem hoznak enyhülést a szakértők szerint: az iSuppli adatait más elemzők is megerősítik. Az amerikai Computerworld a ZK Research véleményét közli, akik a katasztrófa utóhatásai mellett az eurózóna válságát és az amerikai kereslet visszaesését is beemelik a képletbe.
Az egyedüli növekedést a képalkotási folyamatokban használt szenzorok és a NAND Flash memóriák produkálják, ezek akár 15 százalékot is meghaladó növekedést produkálhatnak idén - ez főként a növekvő számú, kamerákkal is felszerelt okostelefonoknak, valamint a Flash-háttértárakkal szerelt tableteknek köszönhető.














