Július első napjait máris 150 millió dolláros bevásárlással indította a VMware, a DynamicOps megszerzése után azonban még nagyobb étvággyal a hálózati virtualizációban jeleskedő Nicirát kebelezte be 1,26 milliárd dollárért.
Hirdetés
 
A virtualizációs megoldásairól ismert VMware július másodikán jelentette be ehavi első akvizícióját. Az "áldozat" a DynamicOps, amely 2008-ban a CreditSuisse informatikai részlegéből önállósodott, kezdetben virtualizációs felügyeleti megoldásokat fejlesztve, 2010-re pedig a privát felhő világába merészkedve. A cég legnagyobb fegyverténye az elmúlt években elindított Dell OEM együttműködés, amelynek keretében a Dell Virtual Integrated System szoftverkörnyezetéhez szállítottak önkiszolgáló menedzsment-komponenst.

Az ügylet pontos pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, ám a források szerint  valószínűleg 100-150 millió dollár a vételár. A DynamicOps megoldásaival a VMware azokra az ügyfelekre céloz, akik hibrid, "több lábon álló" rendszereket szeretnének összehangolni, például fizikai környezetet, Hyper-V és Xen alapú hipervizorokat és akár az Amazon privát felhőszolgáltatását.



Virtuális géphez virtuális kábel Úgy tűnik, a július a nagybevásárlás hónapja a VMware-nél, mivel a napokban még egy akvizícióról adott hírt a vállalat. A korábbinál jóval nagyobb összeget, 1,26 milliárd dollárt érő felvásárlás tárgya a Nicira, amelyet sokan egyszerűen "a hálózat jövője" titulussal ruháznak fel.

A szakértők szerint ha a VMware számít a virtuális számítógépek és szerverek királyának, akkor a Nicira az a vállalat, amely évekkel megelőzte a hálózati eszközök és folyamatok virtualizálása terén. Mivel a VMware tervei között egyébként is szerepelt, hogy a virtuális gépek után a hálózatok irányába terjeszkedne tovább, egyértelműnek tekinthető az a sietség, hogy mindössze hat hónappal a Nicira hivatalos indulása után megvásárolja a vállalatot és vele a gyakorlatilag kész technológiát.

A Nicira (kiejtve "nice era", azaz szép korszak) kifejezetten rövid történelme során is olyan neves ügyfeleket gyűjtött be, mint az AT&T, az eBay, a japán NTT telekommunikációs vállalat. Egyik legfontosabb ügyfelük azonban a Rackspace, amely az Amazon Web Services-en alapuló saját felhőszolgáltatást kínál, és hálózati technológiáit máris száz százalékban virtualizálta. A Rackspace példája pedig nem egyedi: ahogy a világon egyre fontosabb szerepet töltenek be az Amazon vagy a Google mintájára kínált átfogó cloud szolgáltatások, a hagyományos adatközpontoknál sok szempontból előnyösebb virtuális adatközpontokra, és ezáltal virtuális hálózatokra is egyre nagyobb az igény.



Persze virtuális hálózatok eddig is léteztek, a Nicira azonban okkal nevezi saját magát is az első virtuális hálózati megoldásszállítónak. A Rackspace esettanulmánya szerint a Nicira gyakorlatilag fogta a routerekben és switchekben eddig is megtalálható intelligens megoldásokat, és virtualizálva a szoftveres rétegbe helyezte át őket, így a fizikai hálózati eszközöknek már nem kell mindentudónak lenniük. A hálózat részletes irányítása ezáltal szintén bekerül a felhő alapú "vezérlőpultba", ugyanabba rétegbe, ahol a virtuális szervereket, gépeket és szoftvereket is kezelik.

Ehhez a Nicira kifejlesztett egy saját hálózati protokollt, az úgynevezett STT-t (Stateless Transport Tunneling), amelynek segítségével például Ethernet adatokat olyan csomagokban küldhetünk, amelyek valamilyen más protokollt használnak, például az IP-t, vagyis az Internet Protocolt. Ugyan hasonlót a VMware is tervezett (az ő megoldásukat VXLAN néven ismerik), ám ennek felügyeleti és vezérlési lehetőségei még jóval korlátozottabbak a Nicira megoldásánál.

A Nicira beolvasztására még a versenyügyi hatóságoknak is rá kell bólintaniuk, de az engedélyek megszerzése után az idei év utolsó negyedévére a VMware már saját részlegeként szeretne tekinteni a vállalatra.

Elemzők a felvásárlásban is az új technológia előretörésének bizonyítékát látják, és szarkasztikusan megjegyzik: a bejelentés napra pontosan egybeesik a Cisco közleményével, amelyben 2 százalékos létszámcsökkentésről és megszorításokról számolnak be.

Vezetőváltás az átalakuló VMware-nél
Céges Dropboxot indít a VMware
Így indul a Google infrastruktúra-szolgáltatása

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.