Augusztus 6-tól Bánhegyi Zsófia a T-Systems Magyarország Zrt. marketingvezetője, aki eddig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban dolgozott.
Hirdetés
 
A T-Systems Magyarország Zrt. új marketing vezetőjeként Bánhegyi Zsófia feladata a cég marketingkommunikációs tevékenységének irányítása. A hazai és multinacionális vállalati, illetve a közigazgatási szektorban szerzett szakmai tapasztalatait eredményesen hasznosíthatja a leányvállalatok egyesítésével létrejövő, teljes körű termékportfóliót nyújtó infokommunikációs (ICT) szolgáltató működésének támogatásában - áll a T-Systems által hétfőn kiadott közleményben.

Sümegi Zsuzsanna, a pozíciót eddig betöltő vezető távozik a cégtől.  Marketing vezetőként 2008-ban Sümegi Zsuzsanna irányította a Magyar Telekom IT infrastruktúra megoldásokért felelős cégeinek (KFKI-LNX, BCN, ICON) összeolvadásával létrejövő KFKI Rendszerintegrációs Zrt. brandjének újra pozicionálását.  

Minisztériumból a versenyszférába  Bánhegyi Zsófia a Budapesti Közgazdaságtudomány Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles közgazdász képesítést, illetve tanulmányokat folytatott a London School of Economics egyetemen. Szakmai pályafutását a Nestlé Magyarországnál kezdte marketingkommunikációs és termékmenedzsment területen, majd a KLM Holland Királyi Légitársaság közép-kelet európai központjában dolgozott regionális marketing és Customer Relationship Management (CRM) feladatokat ellátva közép-európai termékmenedzserként, majd Közép-Kelet Európáért felelős loyalty menedzserként. 

Ezt követően csatlakozott a Heti Válasz Kiadóhoz, ahol lapigazgató-helyettesként felügyelte a terjesztési, marketing, hirdetés-, és konferenciaszervezési területek felépítését és működését. 2010 júniusától a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs vezetői pozícióját töltötte be, ezt követően az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszterek kabinetének tagjaként irányította a kapcsolódó hazai és nemzetközi kommunikációs tevékenységet.
 
T-Systems Magyarország névre vált a KFKI
Új stratégiai igazgató a T-Systems-nél

A Tesla robotaxik csókolommal köszönhetnek az emberi sofőröknek

Úgy fest, hogy még akkor is négyszer gyakrabban baleseteznek az átlagos amerikai autóvezetőkhöz képest, ha feltételezzük, hogy minden ütközésüket bejelentették.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.