A konferencia nyitónapjának délutáni szekciója a cloud computing gyakorlati megvalósításai, a vállalatokhoz bevitt saját eszközök kezelése és a kapcsolódó biztonsági kérdések körül forgott.
Hirdetés
 
A Bitport hagyományos éves konferenciája Stephen Brobst, a Teradata technológiai vezérigazgató-helyettesének előadásával kezdődött, a délelőtti szekciókat pedig a trendek és hype-jelenségek viszonyáról szóló szakmai kerekasztal-beszélgetés zárta. A konferencia nyitónapjának délutáni szekciója a cloud computing gyakorlati megvalósításai, a vállalatokhoz bevitt saját eszközök kezelése és a kapcsolódó biztonsági kérdések körül forgott.

A távközlési megoldások mellett már cloud szolgáltatásokat is nyújtó Invitel részéről Béres András a hazai cégek körében végzett friss felmérésről számolt be. Eszerint a magyar kisvállalatok töredéke használ cloud megoldást, ezzel szemben nemzetközi szinten a vállalkozások elsöprő többsége már most is él a cloud computing lehetőségeivel. A különbséget az is okozhatta, hogy a hazai cégek nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy egy-egy szolgáltatás valójában cloud alapú. Ezzel együtt a cloudba történő váltást leginkább három tényező mozgatja: a nemzetközi anyavállalati döntés, a költségcsökkentési kényszer, illetve az esetileg igénybe vett cloud szolgáltatások "megtelepedése".

Irány a felhő  A Lenovo államigazgatási üzletágát vezető Stark Gáspár a dolgozók saját mobil eszközeinek vállalati felhasználásáról (Bring Your Own Device - BYOD) beszélt, kitérve a valódi áttörést hozó cloud megoldások elterjedésére és a BYOD jelenséget követő Bring Your Own Application trendre, illetve azokra a válaszokra, amelyeket a világ legnagyobb PC-gyártójává avanzsált vállalat kínál ügyfeleinek.





Bolla Szilárd, a HP CEE cloud üzletfejlesztési vezetője a hibrid cloud témakörében tartott előadást. A nagyvállalati IT-ra nehezedő nyomást napjainkban az is jellemzi, hogy üzleti oldalról profitközpontként tekintenek rá és folyamatos költségcsökkentést várnak tőle, nem feltétlenül mérlegelve az esetleges kockázatokat. A hibrid informatikai megoldások működtetés- és használatalapú megközelítésének előnye éppen a megtakarítások szempontjából válik nyilvánvalóvá, mivel a szükséges átalakítások közepette a meglévő eszközök integrációját is lehetővé teszi, és gyors eredményekkel kecsegtet.

Az első délutáni szekciót záró kerekasztal a Vigyünk mindent felhőbe, érjünk el mindent saját eszközről? A mobilitás korlátai címen zajlott, az előadók mellett informatikai vezetők, Józsa Erika (Chinoin) és Kerper Gábor (Ringier), illetve a hallgatóság aktív részvételével. A BYOD és a cloud megoldások biztonsági kérdései mellett a délelőtti, technológiai trendekről szóló beszélgetés után itt is terítékre került a marketingköd és a belőle fakadó, megalapozatlan belső elvárások problémája, ugyanakkor a megoldásszállítók képviselői egyértelművé tették a CIO - Chief Innovation Officer átalakulás támogatását.

Elrajtolt a CIO Hungary 2013 - délelőtti szekció
A CIO Hungary 2013 oldala

Biztonság és compliance Györkő Zoltán, a BalaBit IT Security ügyvezetője az IT-biztonság trendjeiről tartott előadásában arról beszélt, hogy a ma fontos általános trendek – mobil eszközök, közösségi, média, felhő és a big data – egyaránt új biztonsági problémákat generál. Az IT-infrasturktúra közműszerűvé válása a hálózati határok eltűnése a biztonságnak is másféle megközelítést kíván meg. Bonyolultabbá válik az üzemeltetés, szigorodnak az adatvédelmi törvények.

Az IT-beruházások 50 százalékát a megfelelőségi követelmények generálják – sok esetben el is különül az IT-biztonsági stratégiától. De meg kell változtatni ezt a szemléletet. Györkő szerint jó példa erre a naplózás, amely ma már fontos szerepet képes betölteni a biztonság fenntartásában, és az üzleti élet egyes területeinek támogatásában is. Györkő szerint "az IT biztonsági beruházások célja nem az audit teljesítése, hanem a biztonság és a haszonszerzés támogatása".

Pók Bálint, a Sicontact rendszermérnöke a cég által forgalmazott Cyberoam tűzfalakon keresztül mutatta be a határvédelem egy sajátos megközleítését. A Sicontact a konferencián jelentette be, hogy Magyarországon is elérhető a Cyberoam tűzfalak NG szériája. A Cyberoam tűzfalainál bevezette az úgynevezett Layer8 biztonsági koncepciót, aminek az a lényege, hogy az OSI modell hét rétegét kiegészítették egy nyolcadikkal, a felhasználóval. Ezt elsősorban az indokolja, hogy minden rendszerben a felhasználó a leggyengébb lácszem.

A napot lezáró biztonsági kerekasztal részvevői – Györkő Zoltán, Jakab Péter, az MKB adatbiztonsági vezetője, Sallai György, a KPMG szakértője, Hári Krisztián, a Magyar Telekom IT-biztonsági vezetője és  Radnóti Tibor, a Generali CIO-ja – a hatékonyságjavítás és a biztonség össezfüggéseit beszélte meg. Általános biztonségi szint emelésével nehéz érvelni a biztonsági beruházások mellett. Ugyanakkor a beruházásoknak startégia mentén kellene történnie. Jakab Péter hívta fel a figyelmet arra, hogy ugyanakkor az egyedi esetekre felhívva a figyelemet lehet igazán érvelni.

Hári Krisztián azt tapasztalja, hogy a nemzetközi szabványok bevezetése és módszertana jót tehet egy szervezet biztonségi szintjének. Radnóti Tibor viszont a CIO szempontjáról beszélt: neki arról kell döntenie, hogy az IT-büdzsét hogyan tudja optimálisan elkölteni. És ebben a biztonság csak egy elem.

A későbbiekben a konferencia második napjáról is beszámolunk.

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.