Az indiai cégóriások bevásárolnák magukat a német és francia IT-BPO piacra, ahol eddig nem sikerült megvetniük a lábukat. Az akvizícióknak a jelenlegi gazdasági környezet is kedvez.
Ahogy a vállalkozások a kontinentális Európa két legnagyobb gazdaságában is a költségcsökkentés eszközeit keresik, ezzel párhuzamosan pedig elkezdtek megbarátkozni a folyamat-kiszervezés lehetőségeivel, az indiai IT outsourcing szolgáltatók nekilátnak, hogy arrafelé is kiépítsék hídfőállásaikat. Ehhez valószínűleg cégfelvásárlásokon keresztül vezet majd az út, mivel a brit és a skandináv régióban sikeres Infosys, Wipro, Tata Consultancy vagy HCL Technologies még az első harminc között sincs a német és a francia piacon – olvasható az Economic Times beszámolójában.

A hegy jön Mohamedhez  Az angol nyelvű indiai gazdasági lap szerint a társaságok első lépésben három, alulról 50 millió dolláros akvizíciót terveznek Németországban, míg Franciaországban egy 100 milliós nagyságrendű üzletre lehet számítani. Ezzel a bejáratott helyi munkaerőn és technológián túl a hiányzó ügyfélkapcsolatokhoz is hozzájutnának, ami a növekedés elengedhetetlen feltétele – mutat rá az ET által megszólaltatott francia piackutató. A lap egy indiai IT-vállalat munkatársát is idézi, aki szerint a profitkényszer miatt manapság már senki sem mondhatja: német vagyok, és csak németekkel üzletelek.





Az European Information Technology Observatory adatai alapján a két országé az 155 milliárd eurós európai IT outsourcing piac fele, a bevételek pedig nagyrészt a német T-Systemshez, a francia Atoshoz és Capgeminihez, a finn Tietóhoz, illetve a HP-hoz, az IBM-hez és az Accenture-höz folynak be. Az európai export jelenleg az indiai IT-BPO iparág közel 30 százalékát adja, amelynek teljes forgalma a 2013 márciusáig tartó pénzügyi évben 76 milliárd dollárra tehető.

Itthon is adatelemző szolgáltatást indított a HP
Szerény növekedés előtt az IT-outsourcing

Az aktuális gazdasági környezetben lefelé mozdult az európai vállalkozások cégértéke, a kisebb lokális szereplők pedig különféle problémákkal küzdenek, ahogy a megkurtított IT-költségvetéssel gazdálkodó ügyfelek egyre alacsonyabb áron keresik ugyanazokat a szolgáltatásokat. Mindez fogékonnyá teszi őket a felvásárlási ajánlatokra, míg az indiaiaknak németül vagy franciául beszélő, a helyi viszonyokat jól ismerő front office-ra van szükségük, mivel ezen a területen kiemelt jelentőséggel bírnak a személyes kapcsolatok.

Bírálta az uniós Chips Act 2.0-t az ASML vezetője

Christophe Fouquet vezérigazgató szerint az európai csipiparnak nem beavatkozásra, hanem "bajnokokra" van szüksége.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.