A Jászfényszarun működő gyára bővítését tervezi a Samsung. Európa legnagyobb tévégyárát negyedszázada zöldmezős beruházásként hozták létre.
Hirdetés
 
Mintegy kétszáz új munkahelyet is jelent a Samsung jászfényszarui gyárban tervezett bővítés – tudtuk meg a tervezett beruházás egyes részleteit Facskó Istvántól, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnökétől. A dél-koreai cég magyar leányvállalatának az első embere elmondta, hogy az újabb szerelősorral maga a profil nem bővül, nálunk továbbra is tévéket és monitorokat szerelnek össze.

A Samsung is szerződik a kormánnyal Ez a beruházás szerepel majd jövőbeni ígéretként a kormánnyal kötendő stratégiai megállapodásban is, amit egyébként a mai eseményen Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára jelentett be konkrét határidő nélkül.



A Samsung már a többedik a sorban a Magyarországon működő elektronikai multik közül, amelyekkel a kormány stratégiai megállapodást köt. Az ígért termelő jellegű beruházás kapcsán a helyettes államtitkár megjegyezte, többen észrevételezték már, hogy a kormány miért üdvözli az összeszerelési típusú befektetéseket, és miért nem csak a kutatás-fejlesztés jellegűeket. Szerinte szükség van mindkettőre. Sok munkahely kell a diplomával nem rendelkezőknek is – tette hozzá.
 
Kell, de késői az átállás A rendezvény másik apropója a digitális átállás első ütemének lezárulása volt. Ennek kapcsán kérdeztük Facskó Istvánt arról, mi a hozadéka a Samsung számára a digitális átállásnak? Az elnök úgy vélte, hogy a vártnál kevesebb. Magyarország eléggé későn szánta rá magát az analóg rendszer lekapcsolására. A háztartások jelentős része viszont nem várt, már korábban lecserélte hagyományos tévéjét korszerűbbre. Így konkrétan az átállás a hazai tévéeladásokban az egyébként itthon is piacvezető Samsungnak alig néhány százalékos többletforgalmat jelentett az idei év eddig eltelt időszakában. Néhány hete hasonlóan nyilatkozott Sebestyén Péter, a Samsung Magyarország alelnöke is.
 
Sebestyén szerint ugyanis Magyarország a sereghajtók között van a digitális átállásban – legalábbis ami a tévécserével együtt végrehajtott átállást illeti. Magyarországon az utóbbi időben évente legfeljebb 300 ezer új, korszerű készülék talál gazdára, míg a nagyjából hasonló méretű Csehországban ennél jóval több, évi 500-600 ezer is.

Hosszabb távú tervek Jászfényszarun A jövőre már negyedszázados történelmét író jászfényszarui üzem elnöke, Lee Kyu Jin emlékeztetett rá, hogy a Samsung a jászsági gyárába eddig 450 millió dollárnak megfelelő összeget fektetett be. Az egységben dolgozó közel 3 ezer fő évente 15 millió LED tévét és monitort állít elő. Az itt dolgozók számos olyan technológiai és termelési újítást vezettek be, melyet azóta a Samsung más üzemeiben is alkalmaznak. 

A gyárban, ahol mintegy 250-féle modell készül, ún. just-in-time rendszerű termelés folyik, vagyis nem raktárra, hanem konkrét megrendelések alapján dolgoznak. A dél-koreai anyavállalat ebből az üzemből látja el egész Európát, a jászfényszarui gyár egyben Európa legnagyobb tévéösszeszerelő bázisa. "Mindent megteszünk azért, hogy a Samsung és azon belül a jászfényszarui gyár a következő 25 évben is vezető szereplője legyen ennek a területnek" – ígérte Lee Kyu Jin.

Ma 12:30-tól tizennégy megyében nincs analóg tévéadás
Az okostévék lesznek a lakás diktátorai

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.