Márciustól a vállalat szolgáltatásainak legnagyobb része egységesen kezeli majd az adott bejelentkezéshez kapcsolódó felhasználói információkat, ezzel az adatvédelmi szabályok is egyszerűsödnek.
Újabb szakaszához ér a Google termékintegrációs folyamata: a Google+ tavalyi elindítása és a szolgáltatások folyamatos átalakítása után most a felhasználói adatok egységesítése következik. Ebben az esetben is az új hirdetési rendszer kialakításáról van szó, mint ahogyan a kereső működésének januári módosítása is azt célozta. Akkor a találati lista elejére helyezték az ismerősök által készített, megosztott vagy megjelölt tartalmakat, a felhasználói profilok "lepárlása" pedig ugyanebbe a sorba illeszkedve segíti a személyre szabott reklámok kialakítását.

Mindenkinek egyszerűbb  A Google hivatalos indoklása jobb, célzottabb szolgáltatásokról beszél, és valóban igaz, hogy a felhasználók előtt új lehetőségek nyílnak meg. Az egységesen kezelt információval olyasmi is lehetővé válik, mint például a Calendar (Naptár) és a Maps (Térkép) közös céges alkalmazása, amivel nem csak emlékeztetőt lehet küldeni egy megbeszélt találkozóról, hanem a címzett aktuális helyzetéhez képest pontos figyelmeztetést lehet adni a forgalommal és a várható menetidővel kapcsolatban is.



A Google pontosabb keresési eredményeket és hirdetéseket, illetve könnyebb kapcsolatfelvételét és megosztást ígér


A változásokat a Google március elsejétől kezdi átültetni a gyakorlatba, az érintett felhasználókat pedig a megfelelő felületeken és levélben is értesítik majd. Jelenleg a vállalat nagyjából hetven szolgáltatást kínál, amelyek közül hatvan esetben cserélik le a külön-külön megfogalmazott adatvédelmi szabályokat az új, közös irányelvekre – ezeket egyfajta előnézetben már magyarul is tanulmányozhatják az érdeklődők. A kivételek között marad egyebek közt a Chrome OS, a Chrome böngésző vagy a Google Wallet, amely a jövőben is saját szerződésében rendelkezik a személyes adatok kezeléséről.

Még nem tökéletes  Az adatvédelem hagyományosan az online szolgáltatások egyik legkényesebb pontja, a Google lépéseit pedig már a cég piaci súlyánál fogva is árgus szemekkel figyelik. Korábban már kiderült, hogy a Google is képes hajmeresztő dolgokra: annak idején az elvetélt Buzz (Zümm) alapértelmezett módon publikus baráti köröket állított össze a leggyakrabban használt kontaktokból, közzétéve a Gmail-felhasználók kapcsolati hálóját. A vállalat leszögezte, hogy a személyes adatokat a jövőben sem fogja közvetlenül értékesíteni vagy külső szervezetekkel megosztani, ezzel azonban nem mindenkit sikerült megnyugtatnia. Az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosa, Viviane Reding mindenesetre üdvözölte a lépést, szerinte a Google elébe megy a készülő, meglehetősen szigorú EU-s adatvédelmi szabályozásnak.

Közösségi össztűz a Google új keresőjére
Nem viccel az új európai adatvédelmi szabályozás

A mostani változtatásokkal kapcsolatban még sok kérdés tisztázatlan, azonban az egy felhasznlós bejelentkezés mindenképpen érdekes kérdéseket vet fel. Egy peres eljárás során például nem mindegy, hogy milyen információk megosztására kötelezhetik a szolgáltatót, így a megfelelő böngészőfunkciókat kiegészítve sokan tartanák fontosnak egy olyan opt-out lehetőség integrálását a Google felületeibe, amellyel folyamatos ki- és belépegetés nélkül lehetne mondjuk anonim kereséseket indítani. A modell egyébként ugyanarról szól, mint például a Facebook gyakorlata, ahol nincs szükség külön regisztrációra és bejelentkezésre az egyes funkciók és termékek igénybe vételéhez, ígaz, arrafelé üzleti levelezést sem túl sokan folytatnak.

Tesztjelleggel költözhető a víz alatti adatközpont

A tengeri talapzaton csücsülő szerverpark üzemeltetője több hónapos tesztperiódussal igyekszik meggyőzni a potenciális kuncsaftokat.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.