Az internetes áruházak megjelenése nehéz helyzetbe hozta az árukat hagyományos, fizikai helyiségben kínáló boltokat. Érdekes módon a technológiai fejlődése egyben esélyt is ad a visszakapaszkodásra.
Hirdetés
 

A digitális tartalmak és a legújabb eszközök ismét felpörgethetik a hagyományos bolti kereskedelmet – emelte ki csütörtöki kelet-közép-európai videokonferencia előadásán Lisa Fretwell, a Cisco Internet Business Solutions Group főigazgatója. A Bitport kérdésére kifejtette, az újfajta technológiák és megoldások bevezetésének a célja nem a bolti eladók kiváltása, de alkalmazásuk jelentősen átalakítja az értékesítési tevékenységet.

Új lehetőségek  Cége nemrégiben közzétett tanulmányát ismertető szakértő szerint az új lehetőségekkel a kiskereskedők magukhoz vonzhatják a különböző vásárlási módok között válogató vevőket, és így új színt vihetnek a hagyományos bolti értékesítésbe. Erre főként a középkategóriát képviselő kereskedőknek lesz nagy szüksége, mert a két végletet a luxusárut, illetve a diszkont termékeket forgalmazóknak még a válság ellenére is jól megy az üzlet.

A felmérés ezer amerikai és további ezer brit vásárlóra terjedt ki. A kutatás többek között rámutat a technológiában jártas vevői kör igényeire, valamint arra, hogy ezen elvárások kielégítése érdekében a kiskereskedők milyen digitális tartalmakkal és egyszerűen használható technológiai megoldásokkal tudják fokozni a vásárlás élményét.



Az online boltok sok vevőt elcsábítanak
 

Online és offline  A felmérés kimutatta, hogy a digitális tartalmak hatékony eszköznek bizonyulnak a vásárlási döntések befolyásolásában, és ez különösen igaz a közvetlenül a boltokban elérhető online tartalmakra. A válaszadók több mint 40 százaléka a vásárlás során már odafigyel a boltokban elhelyezett képernyőkre és kijelzőkre, illetve igényt tartana ilyen szolgáltatásokra. Közel egyharmaduk online videókból is tájékozódik, amikor kiválasztja a megfelelő terméket vagy szolgáltatást. A válaszadók több mint 50 százaléka már használt, vagy szeretne használni olyan információs pontot, ahonnan a boltokban is elérhetők a webes tartalmak. Az amerikai válaszadók 40, a brit válaszadók 38 százaléka használja mobiltelefonját digitális tartalmak elérésére a boltokban, illetve érdeklődik e lehetőség iránt. Közel ugyanennyien, a válaszadók 35-37 százaléka nyilatkozta, hogy használ, vagy szívesen használna a jövőben táblagépet is ilyen célra.

Az internet és a mobileszközök terjedése, valamint az e-kereskedelem felfutásával kialakult egy új fogyasztói magatartásforma, az úgynevezett többcsatornás vásárlás. A vevők több forrásból is tájékozódnak a vásárlási döntés meghozatala előtt: a válaszadók háromnegyede a vásárlási döntést megelőzően körülnézett az interneten is. A vásárlók 44 százaléka nyilatkozta, hogy szokott vagy szeretne mobileszköz segítségével tájékozódni, mielőtt a weben keresztül vásárol.

Élményvadászat  A felmérés során megkérdezték a vásárlókat, mit szólnának ahhoz, ha egy életnagyságú képernyő előtt állva, egy virtuális próbafülkében „felpróbálhatnák” a különböző ruhadarabokat és kiegészítőket, illetve a lakberendezés esetében egy virtuális szobában elhelyezhetnék a bútorokat, világítótesteket vagy a függönyöket. A válaszadók közel felel helyeselte a kilátásba helyezett lehetőséget. Ezen kívül egyebek mellett népszerűek lehetnek a nagy méretű, interaktív termékmegjelenítők, amelyeken a vevők adott és összehasonlítható árucikkekre kereshetnek rá.

A hazai GDP közel 4 százalékát adta az internet
Európa mobilhasználatban veri az USA-t
Itthon az e-kereskedelemben nem volt válság

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.