Eddig csak úgy lehetett bejutni a Google+ tesztelői közé, mint valami exkluzív celebpartira: befolyásos ismerősökkel és sok-sok szerencsével. Mostantól megnyílnak a kapuk, bár a szolgáltatás még mindig béta - igaz, egy csomó fejlesztés érkezett és érkezik hozzá.
Miután közel három hónapig csupán meghívásos módon lehetett bejutni a Google közösségi oldalára, a keresőóriás most érezte eléggé felkészültnek a Google+ szolgáltatásait és hátterét arra, hogy bárki regisztrálhasson. A kapunyitás stílusosan a századik fejlesztés a bemutatkozás óta eszközölt 99 különféle újítás és hangolás után.

Kép és hang mindenhol A szóban forgó 99 fejlesztésből közel egy tucat fontos újítást a nyitás előtti utolsó pillanatra hagytak a Google szakemberei. Teljesen egyértelmű, hogy a vállalat az okostelefonos rendszerek közül az Androiddal ápolja a legszorosabb barátságot, ezért mobilok közül elsőként a zöld robotos telefonokon fut majd a Google+ Hangouts szolgáltatása. A hagyományos vagy akár csoportos videóbeszélgetéshez minimum a rendszer 2.3-as (Gingerbread) változatára van szükség, és persze nem árt egy előlapi kamera is a telefonokon.


A Hangouts másik újdonsága az "On Air", amelyben lehetőségünk van videóüzeneteink "nyilvános sugárzására" is. Ilyenkor az eddigiekhez hasonlóan maximum kilencen csatlakozhatnak a beszélgetéshez, de megnézni korlátlan számú felhasználó tudja, akár felvételről is.

A beszélgetések közben mostantól olyan extrákra is lehetőségünk lesz, mint a képernyőnk megosztása, a beszélgetőpartnereinkkel közös rajzpapír használata, valamint a Google Docs élő integrációja.


Keres ő? A Google+ egyik leghangosabban kritizált funkciója a keresés volt, a tesztelők nem értették, hogy egy alapvetően webes keresésből meggazdagodó vállalat közösségi oldalán miért olyan szegényes ez a terület. Pontatlan volt az eredmény, ha személyekre kerestünk, a témakörök szerinti kutakodás pedig szinte kaotikus találatokat hozott. Mostantól kibővülve és átfaragva érkezik ez a funkció, amely egyesíti a közösségi oldalon belülről és kívülről érkező találatokat.

Ha a Google+-on belülről indítunk keresést valamilyen kifejezésre, egyrészt megkapjuk a közösségi oldalon regisztrált ismerőseink kapcsolódó üzeneteit és megosztásait, az ismerősi köreinken kívüli felhasználók publikus bejegyzéseit, valamint a hagyományos webes tartalmakat is.

Ami nincs, és ami lesz Persze a legfrissebb építőkockák láttán sem lett boldog mindenki, aki eddig kritizálta a rendszert vagy épp fontos funkciókat hiányolt. Továbbra sincsenek professzionális profilok cégek, márkák és szolgáltatások számára, és a Google Apps fiókokkal még mindig nem lehet összekapcsolni személyes Google+ profilunkat.


Vic Gundotra,
a szolgáltatás fejlesztéséért felelős alelnök mindenesetre igyekezett a közeljövő újításairól is infómorzsákat szórni a még többre vágyók számára. Hamarosan felturbózott változatban használható a Huddle üzenetküldő funkció, amelyet egyúttal át is neveznek Messengerre. Ehhez érkezik az SMS támogatás is, így a kikívánkozó magvas gondolatainkat hamarosan már butatelefonról is közzétehetjük.

Részletesebben testre szabhatjuk majd profilunkat is, többek között könnyebben változtathatunk profilképünkön, és azt is beállíthatjuk, milyen Google+ eseményekről milyen formában szeretnénk értesítéseket kapni.

Tipp: figyelem, a videóbeszélgetést rögzítjük!
Nagy szám! A fejlesztők máris imádják a Google+-t
Google+ kontra Facebook: pluszok és mínuszok

Kedvenc reklámok A hirdetők számára fontos egy kevésbé hangosan meghirdetett újdonság, mely szerint mostantól nem csupán mások aktivitását, vagy weboldalakat lehet "Google-módra lájkolni", azaz a +1 gomb megnyomásával ajánlani ismerőseinknek. A Google hirdetési rendszerében megjelenő képes és szöveges reklámokat, bannereket is kedvencnek jelölhetjük, ezáltal szép lassan kialakítva egy egyedi hirdetési preferencia-kört.


A felhasználók felé elvben ez olyan könnyebbséget jelent, hogy a kitartó pluszegyezés hatására egyre kevésbé jelennek majd meg olyan reklámok, amelyek nem érdeklik. A hirdetők pedig természetesen annak örülhetnek, hogy a bannerek és egyéb fizetett tartalmak megosztásával a felhasználók aktívan részt vesznek a hirdetési információ terjesztésében.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.