Bizonyára mindenkit ért már olyan kellemetlen élmény, hogy azért távozott idejekorán egy egyébként szimpatikus szórakozóhelyről, étteremből, kocsmából, mert az ott játszott zene az idegeire ment. Ezt próbálja kiküszöbölni a Noispot közösségi szolgáltatás, amely két magyar fejlesztő nevéhez köthető.

Lenyomni Lady Gagát ■ A rendszer lényege, hogy a szórakozóhelyre telepítenek egy berendezést, amely regisztrálja a vendégek kéréseit, és ennek megfelelően alakítja a lejátszási listát. A szavazatokat iPhone-ra vagy androidos okostelefonokra letölthető applikációval lehet elküldeni. Az alkalmazás ezen kívül a felhasználó ízlését is megpróbálja feltérképezni a választások alapján, így egy idő után automatikusan képes a megfelelő irányba alakítani a háttérzenét. Szintén beépített funkció, hogy láthatóak az éppen játszott zene adatai, valamint a sorban következő számok. Bár ez utóbbi a tesztüzemnek is tekinthető Rézangyal Bistróban például egy kivetítő segítségével minden vendég számára követhető.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?