Örvendetes, hogy idehaza is lehet már találkozni Foursquare-re szabott marketingakciókkal. Az pedig különösen, hogy mindezt egy kocsma teszi, ahol a becsekkolásért egy pohár ingyen sört kaphatunk.

Bár itthon még viszonylag kevesen rendelkeznek a helymeghatározásra képes okostelefonokkal, és közülük is csak néhányan élnek a geolokációra épülő Foursquare lehetőségeivel, az úttörő cégek elkezdték saját céljaikra használni a szolgáltatást.

Egészségünkre! A témával foglalkozó blog bejegyzéséből kiderül, hogy egy budapesti vendéglátóegység vonzó ajánlattal állt elő. Minden felhasználó, aki bejelentkezik a helyre, és valamit fogyaszt, egy pohár sörre a ház vendége lesz.

Mi lesz veled, Foursquare?
Geolokáció: nagy üzlet a "ki hol van"-őrület

A Foursquare használói telefonjuk segítségével bárhová bejelentkezhetnek (becsekkolhatnak), és ezt az információt ismerőseikkel is megoszthatják. Így megfelelő elterjedtség és rendszeres használat esetén sokkal könnyebb „véletlenül” összefutni barátainkkal, ha történetesen egy időben tartózkodunk egy adott környéken.

Úttörőnek lenni jó A Facebook által az USA-ban már erősen szorongatott Foursquare-nek egyelőre itthon még nincs komoly ellenlábasa, ám az említett szűk elterjedtség miatt a benne rejlő üzleti lehetőségek is korlátozottak. Az viszont biztos, hogy az első fecskék egy jól kitalált akciótól jelentős publicitást és ezen keresztül forgalmat remélhetnek. (Valószínűleg a 14. ilyen kampánynak mi sem szánunk majd külön cikket – a szerk.)



Mint a mellékelt képen látszik, ez egyelőre nem mutatkozik meg a becsekkolások számában, de érdemes lesz néhány hét múlva visszanézni, és ellenőrizni, hol tart a számláló.

Gáz lett a GAP Egyébként a Foursquare újszerűségében rejlő kockázatokra jó példa a GAP nemrégiben lezajlott amerikai promóciója. A ruhacég ingyen farmert ígért az üzleteibe becsekkoló vásárlóknak, ám a rosszul kivitelezett és kommunikált akció inkább visszafelé sült el.

Az ajánlat ugyanis a tízezres készlet erejéig volt érvényes, ám mindez a sok száz boltra elosztva. Azaz egyes helyeken maximum néhányan tudtak hozzájutni. Ráadásul sem a vevők, sem az üzletek dolgozói nem voltak képben, hogy miről is szól ez az kampány pontosan. Voltak helyek, ahol a személyzet annak is adott farmert, aki csak hivatkozott az akcióra, de nem használta a Foursquare-t. Mások a cég Facebook-oldalára írták be, hogy „check in”, mert azt hitték, ezt kell tenni az ajándékért.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.