Az Ubuntu Edge készüléknek 13 napja van arra, hogy összeszedjen 23 millió dollárt.
Hirdetés
 
A közösségi finanszírozással megalapozott termékek, szolgáltatások az esetek túlnyomó többségében akkor kerülnek be a hírekbe, ha azok sikeresek, vagy rekordot döntenek. A realitás azonban az, hogy az úgynevezett „crowdfunding” alapú pénzszerzés az esetek nagy százalékában nem jön össze, és könnyen lehet, hogy az Ubuntu Edge is ezt a statisztikát fogja erősíteni.

Mertek nagyot álmodni  Nehéz eldönteni, hogy a Canonical komolyan gondolta-e a 32 millió dollár összekalapozását 30 nap alatt (vagy csak a hírverés volt a lényeg), már csak azért is, mert az abszolút rekord lenne a közösségi finanszírozás történelmében. Az Indiegogo oldalon indított projekt az elején elég jól hasított, pár óra alatt 2 millió dollárra szaladt fel a számláló, de ahogy arra számítani lehetett, a lendület megtört, bár 13 nappal a lezárás előtt 9 milliónál tartanak.

Ubuntu Edge: egyelőre csak tervezőasztalon létezik

Nem ritka, hogy egy-egy projekt a határidő lejárta előtt pár nappal, sőt, órával lódul meg és hozza be a lemaradást és a Canonical meg is tesz mindent annak érdekében, hogy az érdeklődés ne lanyhuljon. Az egyik ilyen mozzanat annak a bejelentése volt, hogy a Bloomberg médiacsoport is beszállt a buliba és a 80 ezer dolláros, vállalatoknak fenntartott csomag megvásárlásával kiállt az Ubuntu Edge mellett. A cég közleményt is kiadott az ügy kapcsán, amiben méltatja az Ubuntu szerepét a piacon és kiemelik, hogy a Canonical által képviseltek mennyire egybevágnak a Bloomberg termék- és szoftverfejlesztési elveivel. 

Engedjünk az árból, abból baj nem lehet  A 80 ezer dolláros támogatói opcióhoz egyébként a 115 darab készüléken túl 30 napos online ügyfélszolgálat, illetve több workshop jár, amelynek célja a készülékek vállalati környezetbe való beillesztése, illetve az oktatás. A Bloomberg belobbizása fontos mozzanat lehet, elképzelhető, hogy emiatt megmozdulnak más vállalati szereplők is, a nagyobb értékű támogatások gyűjtése pedig nyilván hatékonyabb eszköz a cél elérése érdekében. (A legdrágább csomagból még 49 áll az érdeklődők rendelkezésére.)

A Bloomberg belépésével egy időben az árazáson is finomítottak: korábban több áron is lehetett jelentkezni az Ubuntu mobilra kezdve 600 dollártól (ez korlátos volt és gyorsan el is kapkodták), egészen 780 dollárig. Most azonban egyszerűsítettek és egyetlen, 695 dolláros árat állapítottak meg, így aki korábban a magasabbik árak valamelyikét választotta, annak a különbözetet visszatérítik.

A rajongókkal fizettetnék ki az Ubuntu mobilt 
Sokat ígér az Ubuntu táblagépes verziója
100 ezer felett a Kickstarter projektek száma 

Így is kérdéses a 4,5 colos, 4 GB RAM-al és 128 GB tárhellyel szerelt Ubuntu mobil sorsra, hiszen még mindig rengeteg hiányzik a célösszegből. A desktop rendszerként is használható Ubuntu Edge-nek, illetve a Canonical számára ez a lehető legjobb reklám, mivel így foglalkozik velük a sajtó és könnyen lehet, hogy pont emiatt lesz majd az álomból valóság.

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.